elválaszthatatlan a gitárjától

2020.11.29. 07:00

Noémi, a RockMilady gyakran szülei alsóörsi nyaralójában készül a koncertekre

Egy karácsonyi dalon dolgozik jelenleg RockMilady Noémi, amit az elképzelése szerint Hevesi Tamással készítenének el közös duettként. A fiatal szólógitáros már tizenéves korában elkezdett hangszerén tanulni, azóta elválaszthatatlan tőle. A koncertekre jórészt családja alsóörsi nyaralójában készül.

Rimányi Zita

Forrás: RockMilady

Mikor és miért kezdett el zenélni?

– Tizenhárom-tizennégy évesen kezdtem el gitározni. A szüleim ajánlották fel, hogy megtanulhatok egy hangszeren játszani, és a gitárt javasolták. Először akusztikus hangszeren tanultam egy magántanárnál, majd másfél-két év múlva karácsonyra kaptam egy elektromos gitárt. Megtanultam rajta eljátszani a Hotel Kaliforniát, próbálgattam az akkordokat. Ráéreztem ennek a hangszernek számos lehetőségére, azóta elválaszthatatlanok vagyunk. Sokat fejlődtem az improvizáció terén is. Tanulás közben szerettem meg igazán a zenélést. Nagyon sokat kell gyakorolni, főleg az elején és úgy, hogy közben az ember nem érzi a fejlődést. Sokáig nincs sikerélménye, örül, ha tiszta hangokat lefog. Gondolkodtam azon is, hogy abbahagyom, de örülök, hogy kitartottam, mert a mai napig meghatározza az életemet.

Miért éppen a rockot választotta?

- Egyszerűen szeretem a rockzenét, széles spektrumon mozog ez a műfaj a pop-rocktól a keményebb dallamokig. Gitáron, rockzenével az összes érzésemet, gondolatomat kifejezhetem, akkor is, ha éppen másképp nem megy.

Ritchie Blackmore, Mark Knopfler, Jimmy Hendrix és Brian May, a Queen gitárosa nagy példaképeim.

Saját dalokat is szerez. Azok hogyan születnek meg?

– Pop-rock stílusban írok dalokat többnyire. Sokszor akusztikus gitáron születik meg a dallam és angolul írok hozzá egy alap dalszöveget, a megadott ritmikára. Ha tetszik a zene, akkor felveszem – feljátszom, felénekelem – a telefonomra. Aztán, ha jónak tartom a dalkezdeményt, akkor alaposabban kidolgozom, lassítom vagy éppen gyorsítom a tempót. Előfordul, hogy sokkal pörgősebb lesz, mint eredetileg gondoltam. Magyar szöveget pedig ilyenkor olyan szerzővel íratok a zenéhez, aki ehhez jobban ért, aki ezzel foglalkozik. A témát persze megadom hozzá, a dal hangulatát meghatározom.

Fotó: RockMilady

Biztosan sokan megkérdezték már, és talán unja is a válaszolást, de nem hagyhatom ki, hogy miért választotta a RockMilady művésznevet.

– Szeretem a rockot és lány vagyok, ez ennyire egyszerű, nem kell sokkal többet belegondolni. Azért találtam ki magamnak ezt a nevet, mert így mindenhol rögtön tudhatják, milyen zenére számíthatnak tőlem.

Mit jelent a zene, a zenélés az életében? Említette, hogy elválaszthatatlan a hangszerétől.

– A rock, a gitár az életem része. A zene ott van, amikor boldog vagyok, akkor is, ha szomorú. Áthat, végigkíséri az életem. A hangszerem pedig szinte mindig kéznél van.

Mégis fogorvosnak tanult.

– Nyáron végeztem és megszereztem a fogorvosi diplomát. Kedvenc tantárgyam a középiskolában a biológia és a fizika volt, fel is vettek a fogorvosi szakra. Az egyetem elvégzésével párhuzamosan persze kevesebb fellépést tudtam vállalni, leterhelt a tanulás. Most a vírusos időszakban nehezebb az elhelyezkedés, ezért egy ideig a zenére szeretnék koncentrálni,

de mindenképpen szeretnék a hivatásomban is dolgozni.

Egy győri koncerten, amikor a Korál előtt lépett fel, a november végén elhunyt Balázs Fecó nagyon szép szavakkal konferálta fel, mutatta be. Olyasmit mondott, hogy sok más, magát előadónak mondóval ellentétben kitanulta a szakmát, arra alapozva végigjárja a fejlődés létráját, úgy szeretne sikeres lenni, nem tehetségkutató valóságshow-k révén akar hirtelen ismertté válni.

– Valóban hosszú évek óta sok energiát fektetek a szakmai alapok megszerzésébe. Maximalista vagyok. Nagy elismerés, hogy olyan fogalmazta meg rólam az említett dicsérő szavakat, akit nagyra tartok, s sajnos fájó szívvel kell gondolnom rá, mert most hunyt el. Fontosnak tartom, hogy ami tetszik tőlem a közönségnek, amit játszom, az szakmailag is megállja a helyét. Az ilyesmi tovább inspirál, meggyőz arról, hogy jó úton haladok.

Fotó: RockMilady

Megemlítene egy különleges koncertemléket, olyat, amit akkor élt át, amikor a színpadon állt!

– Az egyik legkedvesebb számomra talán éppen az említett Korál-koncert előtti fellépésem. Szülővárosomban, Győrben, a Dunakapu téren állhattam a színpadon, több ezer ember előtt, és a kedvenc együttesem műsora előtt játszhattam el számaimat.

Most a járvány miatt kevés a koncert, de elérhető a neten több zene is. Mit gondol a mostani időszakról, a korlátozásokról, az internet adta lehetőségekről?

– A tavaszi korlátozások idején épp az államvizsgámra készültem, ezért nem okozott fejfájást, hogy zenészként nem kerülhettem közvetlen kapcsolatba a közönséggel. Most persze hátráltató tényező, de kihasználom az időt, stúdióban dolgozok. A zenésznek kell az interakció, hogy láthassa a hallgatóságát, ez töltetet ad. Online nem száz százalékban ugyanaz a zenélés, a közönségnek sem. De az internetnek köszönhetem, hogy három éve megtalálta a dalaimat egy USA-ban élő, iowai rádiós szerkesztő. Azt mondta, játszaná a számaimat. Nem mondtam nemet. Németországban, Spanyolországban, Portugáliában, Erdélyben, Svájcban, Kanadában is hallhatók rádióadókon. Az internetes csatornámra több külföldi iratkozott fel, mint magyar.

Úgy tudni, hogy a legnagyobb sikert a világhálón Leonard Cohen híres slágerével, a Hallelujah-val és a dalhoz készült videóklippel érte el.

– Azt hittem, hogy ha elhagyom az éneket, nem aratok vele tetszést.

Nagyon szeretem ezt a dalt, de sokan feldolgozták.

Nem akartam elénekelni, mert sokan már csodásan megtették. A dal alapvetően egy gitár-inspirációs feldolgozás lett és csak a végén énekelem el a refrént. Átírtam a zenét. Az elején követem az eredetit, aztán kiegészítem improvizatív részletekkel. Hard rock a közepe. A klip képi világa ehhez illeszkedik. Az eleje faházban játszódik kihűlt kandalló mellett, aztán hegytetőn, majd visszatérek a kiindulási helyre, ahol már vár az otthon melege. Féltem megosztani a slágernek ezt a változatát, de kiderült, nem volt okom az aggodalomra. Sokaknak tetszik, nem hiányolják az éneket.

Családja alsóörsi nyaralójában szokott gyakorolni.

– Szeretem ott tölteni a nyarakat, a második otthonom. Az egyik szobát nyári időszakban mindig stúdiónak rendezzük be. A testvérem is zenél, felváltva használjuk. Jelenleg két dalon dolgozom. Az egyik egy Joan Jett átdolgozás. Énekelek is benne, a húgom pedig basszusgitározik, így ez közös projektünk. A klipforgatással nemrég végeztünk. Emellett Hevesi Tamással közösen készülünk egy csodálatos karácsonyi dallal az év végére. Remélem, hogy még idén hallhatják az ünnepek alkalmával.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában