„Sokkal több empátiát kérünk az emberi sorsokhoz” – Az Olvasólámpa vendége Praznovszky Mihály volt

A beszélgetést és a felolvasást ezúttal is Kilián László vezette, aki legelőször Praznovszky Mihály életútjának és munkásságának legfontosabb állomásait idézte fel. Így megtudhattuk, hogy az irodalomtörténész Salgótarjánban született, és 1981-ben lett az irodalomtudományok doktora. Számos fontos intézményt vezetett, ezek közül helyi vonatkozásban a Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság és az Eötvös Károly Megyei Könyvtár, országosan pedig a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Magyar Irodalomtörténeti Társaság vezetése talán a legjelentősebbek.

Irodalomtörténeti vizsgálódásainak fókuszában Madách Imre, Mikszáth Kálmán, Krúdy Gyula és Jókai Mór állnak, de más költőkkel, írókkal, irodalomhoz köthető személyekkel kapcsolatban is számos tanulmányt írt már.

– Egész életem a könyvek körül forgott, és ez veszélyes dolog, mivel aki írók, költők társaságában tölti az életét, előbb-utóbb maga is elkezd írni. Engem is megkörnyékezett ez a gondolat, de szerencsére kezembe került Mikszáth egyik karcolata, amely elolvasása után úgy döntöttem, maradok a szakterületemen, az irodalomtörténetnél. Inkább olvasok és közvetítek – kezdte Praznovszky Mihály, majd felolvasta Mikszáth Kálmán Az én Kritikusom című írását.

A felolvasás élvezetes volt, átsütött rajta a Mikszáth-hangulat.

Az első megszólalástól kezdve érződött, hogy Praznovszky Mihály nemcsak alapos kutató, tudományos szakember, hanem remek előadó is. Jó volt őt hallgatni.

A karcolat felolvasása után kiderült, hogy egyetlen egy mesét azért mégis csak írt, amelyből egy részletet fel is olvasott. Már a mese címe is nagyon izgalmas: A három kis kínai a füredi parton.

A mese után aztán a súlyosabb irodalmi témák irányába mozdult el a beszélgetés. Madáchról, Krúdyról, Mikszáthról esett szó, de végig érződött, hogy az irodalomtörténész nem egyfajta kiállítási tárgyként vagy piedesztálra emelt, szent és sérthetetlen karakterekként tekint a nagy írókra, hanem emberként, akik kivételesen jól írtak, de akik hibáztak is, vagy éppen viccesek voltak. Madách Imréről például megtudhattuk, hogy egyáltalán nem volt olyan búvalbélelt, mint amit az irodalomtankönyvek általában állítanak róla.

Élvezetesebbnél élvezetesebb történetek követték egymást.

Praznovszky Mihály mesélt Krúdy Gyula nagyapjának testvéréről, bizonyos Krúdy Kálmánról is, aki romantikus hősként szerepel a Krúdy-életműben, valójában azonban finoman szólva is megkérdőjelezhető erkölcsű figura volt.

Aztán Kisfaludy Sándor Szegedy Rózához írt, a kor elvárásaihoz képest meglepően erotikus hangulatú levelezésekről, és Madách Imre feleségének, Fráter Erzsébetnek a rehabilitációjáról is szó esett.

Utóbbit különösen fontosnak tartja az irodalomtörténész.

– Az a sok rossz, amit ráhordanak, tulajdonképpen Madách családjának köszönhető. Fráter Erzsébet halála szomorú és megrendítő. Nagyváradon az utca sarában végzi, rongyokban, negyvenöt évesen. Ahelyett, hogy próbálnák megérteni ezt a drámai sorsot, inkább igyekeznek minél jobban a sárba taposni Fráter Erzsébetet. Úgy döntöttem, hogy mindazt, amit tudok, amit az elmúlt ötven évben összegyűjtöttem, megírom róla – mondta Praznovszky Mihály, majd végezetül hozzátette:

– Sokkal több empátiát kérünk az emberi sorsokhoz, mintsem a felszínes, felületes ítélkezést.