Középpontban a zene

2020.11.10. 07:00

Veszprémbe költözött a Music Hungary Konferencia

A Music Hungary Konferencia idén elsőként, megújulva, a 2023-as Európa kulturális fővárosa címet elnyert Veszprémbe költözött november 9-én és 10-én.

Horváth Virág

Navracsics Tibor kormánybiztos is köszöntötte a résztvevőket a megnyitón

Fotó: Pesthy Márton/Napló

A témák között kiemelt szerepet kapott a koronavírus-járvány okozta, a kultúrszférát is erősen érintő gazdasági válság, az állami szerepvállalás, a dalszövegek felhasználása a technológiai változások tükrében, a zenészek jövedelme, illetve a koncertjegyek áfájának csökkentéséről készült hatástanulmány.

A megnyitón Porga Gyula, Veszprém polgármestere köszöntötte a megjelenteket. – A világon 49 város van, amely kiérdemelhette az UNESCO által alapított A zene városa kitüntető címet, 2019 óta pedig ezek között van Veszprém is. Emellett 2023-ban az Európa Kulturális Fővárosa címet is viselhetjük. Ezek az elismerések döntően annak a zenei és kulturális múltnak köszönhetők, amit az elődeink letettek az asztalra, annak a pezsgő jelennek, ami ma is meghatározza Veszprém és térségének kulturális sokszínűségét – fogalmazott Porga Gyula.

Navracsics Tibor kormánybiztos beszédében kiemelte, számára a kultúra sokkal több, mint szabadidős tevékenység, hiszen a kultúra az egyik legerősebb ágazat az európai gazdaságban. – Ez egy olyan állandóan megújuló, rendkívül erős gazdasági ágazat, amely Európát még mindig a gazdasági fejlődés és verseny élvonalában tartja. Az Európa Kulturális Fővárosa programsorozatra való felkészülés során olyan folyamatokat alapozunk meg, melyek lehetővé teszik ennek a térségnek 2023 után is a fenntartható gazdasági növekedését. Ennek alapvető része a kreatív ipar, a kultúra és természetesen a zeneipar is – mondta Navracsics Tibor.

Navracsics Tibor kormánybiztos is köszöntötte a résztvevőket a megnyitón Fotó: Pesthy Márton/Napló

Weyer Balázs, a Music Hungary Szövetség elnöke kiemelte, az idei év a zeneiparban sok nehézséget okozott, és a konferencián igyekeznek a jövőbe tekinteni: az előadások, beszélgetések fókuszába inkább a visszatérés lehetőségeit helyezik. – Érezzük, hogy az elmúlt fél év mennyire rámutatott, mekkora szüksége van a közönségnek a zenére, és a zeneiparban dolgozóknak a közönségre. Leginkább erre lehet majd építkezni a visszatéréskor – mondta.

A hétfőn a konferencia témái között szerepelt például a zöldülő zeneipar, a dalszövegek jövője, illetve a járvány miatt mentőcsomagok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában