művészet

2021.03.18. 11:00

A geológiától a festőállványig: az alsóörsi festő kedvelt témái a táj-, utcaképek és a csendéletek

A magyar nyelv sokszínűsége lehetővé teszi, hogy az adott személyt a személyiségjegyei avagy a munkája alapján a közvetlen ismerősei, barátai másképp szólítsák, amiben kifejeződik a humor és a reális tartalom is. Példa erre Horváth Vera festőművész, akit szakmai és baráti körökben a műszaki végzettségéből adódóan nemes egyszerűséggel csak mázoló geológusnak neveznek.

Szendi Péter

Horváth Vera kedvelt témái a táj-, utcaképek és a csendéletek. Gyakran régi fotók alapján alkot, ilyen például az egy százéves fotográfiára támaszkodó Alsóörs anno, amelyet éppen befejezett. Fotó: Szendi Péter/Napló

– Az általános iskolában egy festőművésznő, Mersits Piroska volt a rajztanárom. Ő szerettette meg velem a festészetet. Irányításával több gyermekrajzversenyen értékes helyezéseket értem el, azonban szüleim tanácsára nem a képzőművészet irányába fordultam. A Toldy Ferenc Gimnázium után az ELTE Természettudományi Karán geológusdiplomát szereztem, majd a Miskolci Egyetemen hidrogeológus szakmérnökként végeztem. A tanulás és a munka teljesen kitöltötte az időmet, így csak negyvenöt évvel később, nyugdíjba vonulásomkor vettem ismét ecsetet a kezembe – kezdi a beszélgetést Vera, miközben az alsóörsi ófalut festi le.

Mondja, jókor jöttem, már csak az utolsó simítások vannak hátra. Ars poeticája: „Az örömmel végzett tevékenység legszebb eredménye, ha az elkészült festmény másoknak is örömöt ad.” Kaposvárott született, de kétéves korától Budapesten élt. Gyermek- és ifjúkorának nyarait Somogy megyében töltötte. Festészetében jelenleg is kedvelt téma a Balaton-felvidék, Alsóörs.

2006-ban Vágó Zoltán irányításával kezdett el újra festeni. Ezt követően számos mesterkurzusra, festőtáborba járt. Tanára volt Bálványosi Huba, Fiók László, Dóri Éva és Harka Ágnes. Ezeken a képzéseken találkozott az Alsóörsi Festőőrs néhány tagjával is. Amikor úgy döntött, hogy egész évre leköltözik a szülei által 1969-ben épített alsóörsi házba, az ismeretséget felhasználva kérelmezte felvételét a festőcsoportba, és öt évvel ezelőtt vált tagjává az Alsóörsi Festőőrsnek.

Horváth Vera kedvelt témái a táj-, utcaképek és a csendéletek. Gyakran régi fotók alapján alkot, ilyen például az egy százéves fotográfiára támaszkodó Alsóörs anno, amelyet éppen befejezett.
Fotó: Szendi Péter/Napló

Nagyon sokat köszönhet Horváth Lajos festőművésznek, aki 2019 nyarán hunyt el. Halála után Sáska Tibor művészeti vezető irányításával működik az alsóörsi festőcsoport, melynek tagjai a koronavírus miatt most nem tudnak hetente összejárni. A pandémia miatt szünetelő összejövetelek nagyon hiányoznak Verának.

Az eltelt tizenöt év alatt közel 500 képet festett, döntően akrillal. Kedvelt témái a táj-, utcaképek és a csendéletek. Figurális képet ritkán készít.

Eddig hat önálló és harminc csoportos kiállítása volt. Hangulattól függ, hogy miként születik meg egy festmény. Sokszor fest a plein air jegyében, a természetben. Gyakran régi fotók alapján alkot, ilyen például egy százéves fényképre támaszkodó Alsóörs anno, melyet épp befejezett, miután beszélgettünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában