erdélyi árvák javára

2021.05.29. 20:00

Király Viktorral és Roby Lakatossal jótékonykodik szezonnyitó koncertjén a Füred Dixieland Band

Több apropója is van a június 18-ai balatonfüredi koncertnek, ezekről beszélgettünk Dervalics Róbert zenekarvezetővel.

Sövényházi János

Forrás: Füred Dixieland Band/Facebook

A Balaton-part idei első, szezonnyitó nagyrendezvénye lesz a Füred Dixieland Band jótékonysági gálakoncertje, melyen olyan sztárvendégek lépnek majd fel, mint Roby Lakatos, a világhírű hegedűművész, illetve a fiatalabb generáció nagy kedvence, Király Viktor popénekes.

Király Viktor három saját slágerét is elénekli majd – igaz, kicsit áthangszerelve Fotó: Facebook

A zenekarnak megalakulása óta fontos a jótékonykodás, elsősorban a beteg vagy nehéz sorsú gyermekek támogatása. Eddig minden szezonnyitó koncertjük bevételét karitatív célra ajánlották fel, idén sem ez lesz másként, most azonban kitekintettek a határon túlra.

A csíkszeredai Csibész Alapítvány elnöke, Gergely István esperes (Tiszti) 1987 óta foglalkozik hányatott sorsú gyermekek felkarolásával, életük, sorsuk egyengetésével.

Az egykor az ENSZ-ben, New Yorkban dolgozó kuratóriumi elnök, Kammerer Ágnes, illetve az egyik legnagyobb informatikai világcég közép-kelet-európai igazgatója, Bacsó Tibor támogatását is élvező alapítvány otthonaiban élő gyermekekből alakult az Árvácska együttes, melynek tagjai több művészeti ágban is jeleskednek.

Idén az ő támogatásukra ajánlotta fel a Füred Dixieland Band a gálakoncert bevételét, és mint Dervalics Róberttől megtudtuk, már meg is kapták az igényeket: hangszerek, kották, fellépőruhák szerepelnek a listán, s talán még egy-egy fellépésük útiköltségeihez is hozzá tudnak járulni. Reményeik szerint a koncertre Gergely István esperes is eljön Csíkszeredából, és magával hozza az Árvácska néhány tagját, akik saját produkcióval lépnek fel. Viszonzásul, ha a járványhelyzet is megengedi, ősszel a Füred Dixieland Band ad koncertet Csíkszeredában.

További apropója a mostani – egyébként Milyen szép a világ című – koncertnek, hogy Balatonfüred idén ünnepli várossá nyilvánításának 50. évfordulóját, s az ebből az alkalomból rendezett jubileumi koncertsorozat a Füred Dixieland Band fellépésével veszi kezdetét. – S azt se feledjük – teszi hozzá Dervalics Róbert -, hogy 120 éve született és 50 éve hunyt el Louis Armstrong, akinek számos népszerű és kevésbé ismert dalát is repertoáron tartja a zenekar.

A zenekarvezetőtől azt is megtudtuk, hogy már gőzerővel próbálnak, hiszen hat hónap karantén után május 2-án találkozhattak először az együttes tagjai, a koncert pedig május 10-én kapott zöld utat, így alig több mint egy hónapjuk maradt a felkészülésre.

Ami a sztárvendégeket illeti, óriási megtiszteltetés, ugyanakkor hatalmas kihívás ekkora nevekkel fellépni – mondja Dervalics Róbert.

Roby Lakatos magyar hegedűvirtuóz, világzenész a híres cigány hegedűsök egyike, Bihari János egyenes ági leszármazottja. Tizenegy éves korában már Járóka Sándor zenekarában játszott. 1984-ben első zenekarával Belgiumba szerződött. Tizenkét évig játszott Brüsszelben, ott alakult ki a klasszikus zene, a cigányzene és a jazz ötvözetéből álló saját stílusa. Megismerkedett világhírű muzsikusokkal, mint Yehudi Menuhin, Stéphane Grappelli, Zubin Mehta, Esa-Pekka Salonen, Maxim Vengerov. Menuhin a pártfogásába vette, mentorként segítette. Roby Lakatos 2013 után idén újra fellép a VeszprémFesten, 2015-ben pedig az Auer Fesztiválon adott koncertet a Mendelssohn Kamarazenekar vendégeként.

Roby Lakatossal a tavaly novemberi közös raktárkoncerten állapodtak meg a júniusi fellépésről, bár a hegedűművész sűrű programjába nem volt egyszerű beilleszteni a balatonfüredi időpontot. A koncert első felének ő lesz az abszolút sztárja, az úgynevezett gypsy swing műfajának népszerű darabjait hallhatja majd a közönség némiképp áthangszerelve, és érdekesnek ígérkezik a közkedvelt Louis Armstrong-nóta is, amelyet Dervalics Róbert fog énekelni, és ezúttal Roby Lakatos játszik majd benne hegedűszólót.

Sok újdonság is hallható lesz a koncerten, Zabos Regina énekesnő például egy soul számmal készül Fotó: Facebook

- Eddig a szakma „nagy öregjei” léptek fel vendégként a jótékonysági koncertjeinken, idén viszont úgy gondoltuk, meghívunk egy fiatal énekest, aki kötődik Amerikához, ahogy mi is kötődünk a szvinghez és a dixielandhez, ehhez az ízig-vérig amerikai zenéhez. Így esett a választásunk Király Viktorra, aki örömmel elfogadta a meghívást – folytatja Dervalics Róbert.

A kiváló popénekes ezúttal ismert jazz- és gospelsztenderdeket, illetve egy Louis Armstrong-dalt fog előadni a zenekarral, de három legnépszerűbb slágerét is elénekli majd, igaz, picit áthangszerelve.

- Tulajdonképpen egy zenés időutazás résztvevője lesz a közönség, hiszen száz év dalait fogjuk játszani a dixielandtől a gypsy swingen és a soulon át egészen a modern, 21. századi popslágerekig, így mindenki talál majd magának kedvére valót – zárta a beszélgetést Dervalics Róbert.

A koncertre a Balaton Szabadidő- és Konferencia-központ szabadtéri színpadán kerül sor, s a közönség számára csak védettségi igazolvánnyal lesz megtekinthető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában