Titkos kalendárium

2021.05.17. 17:30

Pápára érkezett a Fekete István-vándorkiállítás

A természettel való közös együttélésre és a környezet megóvásának fontosságára helyezi a hangsúlyt a Fekete István írónak emléket állító interaktív vándorkiállítás.

Laskovics Márió

Fotó: Laskovics Márió/Napló

A Fekete István születésének 120. évfordulója alkalmából indított Titkos kalendárium című vándorkiállítás keddtől a Jókai Mór Városi Könyvtárban tekinthető meg. A kiállítás célja, hogy a magyar prózairodalom kiemelkedő alakjának érzékeny és értő természetábrázolását bemutatva felhívja a figyelmet a természettel való közös együttélésre és a környezetvédelem fontosságára.

Óriás társasjáték várja az iskolai csoportokat, baráti társaságokat Fotó: Laskovics Márió/Napló

Polovitzerné Antal Mónika szakmai vezető elmondta, a tavaly ősszel létrehozott, ingyenesen látogatható interaktív tárlat egy hiánypótló irodalmi munkásságnak adózó megemlékezés az életművet gondozó Móra Kiadó részéről, melynek Székesfehérvár után Pápa a második megállóhelye.

– Fekete István a magyar irodalom azon kevés szerzőinek egyike, aki műveinek tárgyaként szinte minden esetben a természetet és az állatvilágot választotta, és az ember és természet kapcsolatát mutatta meg alkotásaiban. Írásaira egyedi hangvételük és örök érvényű tartalmuk mellett azért kellene ismét nagyobb figyelmet fordítani, mert napjainkban fókuszban van a természetvédelem és a fenntarthatóság témaköre. Fekete István művei pedig a természettel való harmonikus létezést és az állatok természetét mutatják be, tökéletes élethűséggel. Bár az író műveinek egy része gyerekeknek szól, felnőttek számára is izgalmas olvasmány autentikus természetábrázolása miatt. A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával és Emőd Teréz kurátori munkájával megvalósult kiállítás a művekhez igazodva a természetet, az évszakokat, az állatokat állítja középpontba – jegyezte meg Polovitzerné Antal Mónika szakmai vezető.

Polovitzerné Antal Mónika szakmai vezető a QR-kódos tábla előtt, mely által megszólalnak az erdő állatai Fotó: Laskovics Márió/Napló

Az anyagok között vadászattal kapcsolatos tárgyak és táblák, diafilmek, bábok, a szerző életével foglalkozó írások, az ajkai városi múzeum által rendelkezésre bocsátott igazolványmásolatok, a győri Vaskakas Bábszínház Vuk című előadásának díszletmakettje, egy óriás társasjáték, valamint digitális fotóalbum várja az érdeklődőket június 30-ig a könyvtár nyitvatartási idejében (kedd-péntek 9-18, szombat 9-16 óra között). A tárlathoz kötődően egy tárlóban külön láthatók Fekete István-hangoskönyvek, -hanglemezek és -diafilmek, illetve egy asztalon a könyvtárból kölcsönözhető könyvei.

Egy asztalon külön láthatók a pápai városi könyvtárból kölcsönözhető Fekete István-könyvek Fotó: Laskovics Márió/Napló

Polovitzerné Antal Mónika kiemelte, a kiállítás kiváló alternatív irodalomóra-lehetőség iskolai csoportok számára, a társasjátékkal ugyanis feleleveníthetik és bővíthetik a Fekete-művekkel kapcsolatos tudásukat. Az egyéni látogatók pedig a kihelyezett idézetekből válogatva ismerkedhetnek az életművel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában