Alsóörsön nyílt kiállítása Vajda Alexandra stylist-festőnek

Június közepén nyílt meg Vajda Alexandra stylist, festő kiállítása a falu központjában lévő falatozóban. A tárlat július 5-ig látogatható.

Szendi Péter

Vajda Alexandrát az absztrakt festészetben az intuíció fogta meg

Fotó: Szendi Péter

Vajda Alexandrát mindig is érdekelte a divattervezés, a családja tréfásan úgy tartja róla, hogy magassarkúval és divatmagazinnal a kezében jött a világra. 2016-ban megjelent az első kollekciója, amelyben a fekete-fehér szín dominált. Ez a színösszeállítás a védjegyévé vált, noha későbbi kollekcióiban a lila, a türkiz és a virágminták is megjelentek.

A színekhez való vonzódása 2019-ben új szakaszba ­érkezett, ami talán annak is köszönhető, hogy megszületett a kisfia.

Vajda Alexandrát az absztrakt festészetben az intuíció fogta meg Fotó: Szendi Péter

Karácsonyra festővásznat kért ajándékba, ez újabb fordulatot hozott a kreativitásában: absztrakt képeket kezdett festeni. Elmondása szerint ebben a stílusban főleg az intuíció fogta meg, az, hogy a vászonra olyan érzések kerülnek a színek segítségével, amelyek az adott pillanatban eluralkodnak rajta. A fekete-fehér színvilágtól könnyen el tudott szakadni, igaz, ehhez egy „sugallatot” is kapott, ugyanis egy angyallátó azt mondta neki, hogy a türkiz és az arany lesz a sikereinek a színe. A türkiz számára a vizet, valamint a megnyugvást jelenti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában