Az első fényírót is bemutatják a Füredi Históriában

A szerzőkkel együtt mutatta be Baán Bea felelős szerkesztő a Füredi História című folyóirat legutóbbi, 59. számát a Lipták Gábor Városi Könyvtár igényesen felújított belső udvarán a minap.

Kovács Erika

Fotó: Balogh Akos

Takács Miklós, a folyóiratot kiadó Balatonfüredi Helytörténeti Egyesület elnöke köszöntőjében egyebek mellett elmondta, a húsz éve alapított Füredi Históriát nem csak a fürediek kedvelték meg, hanem országosan is népszerű, és a lapszámokat meg lehet találni, illetve ingyen le lehet tölteni az Országos Széchényi Könyvtár digitális archívumából. Az egyes lapszámokban eddig tudományos közlemények, visszaemlékezések, korabeli dokumentumok százai jelentek meg Balatonfüred izgalmas, érdekes történetéről, ismert személyiségeiről. A bevezető gondolatok után a szerzők beszéltek arról, hogy ezúttal miről lehet olvasni a folyóiratban.

Fotó: Balogh Ákos

Jőrös Bence régész a középkori Apáti falu és temploma történetéről közölt részletes tanulmányt, P. Miklós Tamás történész pedig a 19. században élt első füredi fényíró, illetve fényképész, Lengyel Samu (1827-1888) életét és munkásságát ismerteti. Az önmagában is regényes sorsú fotográfus balatonfüredi évei alatt az utókor nagy szerencséjére a kor hírességeit is megörökítette képein. Az ezüstlakodalmát ünneplő Jókai Mór és Laborfalvi Róza mellett lefotografálta Endrődi Sándor költőt, Richard Young első füredi hajóépítőt, Szekrényessy Kálmánt, aki Füred és Siófok között 1880. augusztus 29-én elsőként úszta át a Balatont, és sok más helyi hírességet. Képei a gyűjtemények kincsei, ma már pótolhatatlan kordokumentumok.

Fotó: Balogh Ákos/Napló

A szegények orvosaként ismert Kenessey Károly ezredorvos 1904-ben villát építtetett a füredi Piros Templom közelében. A ház és gazdája életének sok érdekességet, így a templomépítő Luttor Ferenc plébánossal ápolt barátságát is tartalmazó történetet Szabó Czajlik Anna Mária tárja az olvasók elé. Kozári Dóra Tímea, mint a család leszármazottja a Héjj testvérek egykori, a Horváth házban működött híres-nevezetes balatonfüredi áruházáról írt személyes hangvételű emlékezést. A Füredi História 59. számát Tóth-Bencze Tamás könyvtáros, történész 100 évvel ezelőtti sajtószemléje teszi egésszé. A lapbemutatón Baán Bea felelős szerkesztő azt is elmondta, hogy már elkészült a História következő 60. száma is, így az érdeklődők hamarosan kézbe vehetik a jubiláló helytörténeti folyóirat újabb, a múltba visszatekintő, érdekességeket bemutató számát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában