Balatoni fények és képek – Hetven éve hunyt el Egry József

Egry József végső nyughelye a badacsonytomaji temetőben található. Síremlékének domborművét, mely Egry József jellegzetes, szikár arcvonásait idézi fel, Borsos Miklós faragta meg baráti szívességből.

A festő 1883. március 15-én a Zala megyei Újlakon született szegény paraszti, nincstelen családban, ahonnét hamarosan Budapestre költöztek. Egry rajzkészsége és a művészetek iránti vonzalma már gyermekkorában megmutatkozott. Fellegi Emil festőműhelyébe került, majd egy másik festőiskolában a fénykép utáni arcképfestésben jeleskedett.

1901-ben mutatkozott be két arcképével a Nemzeti Szalon tavaszi tárlatán. 1904-től művei már rendszeresen szerepeltek a különféle csoportos tárlatokon, majd képzőművészeti tanulmányutakon vett részt Erdélyben, Münchenben és 1905-ben Párizsban. 1906-ban megismerkedett Szinyei Merse Pállal és Ferenczy Károllyal, segítségükkel beiratkozott a Képzőművészeti Főiskolára, de 1908-ban megvonták tőle az ösztöndíjat, majd tanulmányait az iskolai kötöttségek, a számára idegen nemzeti-akadémista szemlélet miatt félbehagyta.

1915-ben segédszolgálatosként behívták katonának. Súlyosan megbetegedett, tüdőgyulladást kapott. Lábadozás közben a badacsonyi kisegítő kórházban megismerkedett a Balaton világával és későbbi feleségével, Pauler Juliskával, akivel 1918-ban kötöttek házasságot. Juliska minden vagyonát feláldozta közös életük költségeinek fedezésére és férje gyógyíttatására. Egry Józsefet 1918-ban szerelték le, Keszthelyre költözött, de a Balatontól többé már nem szakadt el. Ekkor kezdte el kikísérletezni új kifejezési formáit, és egyre többet tartózkodott felesége badacsonyi szőlőjében. 1928 táján eladták keszthelyi házukat, és átköltöztek badacsonyi szőlőhegyi otthonukba. Közben 1926-ban Berlinben, Drezdában és 1927-ben Hamburg- ban nagy sikerű kiállításokon mutathatta be műveit, de itthon is rendszeresen feltűntek alkotásai a különféle csoportos tárlatokon. Részt vett a fővárosi művészeti életben is, tagja lett a Gresham Társa- ságnak.

Tüdőbaja és asztmája miatt folyamatosan gyógykezeltetnie kellett magát Tátrafüreden, Szicíliában, Nápolyban, emiatt 1938-ban badacsonyi szőlőjüket is el kellett adniuk. Ugyanakkor az 1930-as évektől kialakult körülötte a tisztelőknek, barátoknak és műgyűjtőknek egy markáns köre is, festményei eladásából szerény bevételei is keletkeztek. Ekkortól kezdhetett el foglalkozni egy új, Balaton-parti „műtermes villa” megépítésével. Ez a badacsonyi ház 1941-re érte el azt a készültségi szintet, hogy a pár beköltözhetett. Budapest ostroma alatt azonban budapesti bérelt műterem-lakásukat bombatalálat pusztította el a festő addigi életművével együtt.

1945 után felcsillant a remény a festőt megillető méltó elismeréssel kapcsolatban. 1945-ben megkapta az állami nagy aranyérmet, 1947-ben a Szabadság Érdemérmet, 1948-ban pedig a Kossuth-díjat is. Műveit 1948-ban bemutatták Londonban, sőt részt vett a XXIV. Velencei Biennálén. 1949-től viszont a Rákosi- és Révai József-féle sztálinista kultúrpolitika Egry Józsefet mellőzte és kiszorította a művészeti életből, mellőzöttként, magára hagyatottan halt meg életének 67. évében.

Életművét 1951 és 1957 között teljes hallgatás övezte. A fojtogató csendet csak az 1957-es Brüsszeli Világkiállításon bemutatott művei törték meg. Itthon 1966-ban nagy sikert aratott a tihanyi múzeumban rendezett tárlata, majd azt követte 1968-ban a nagykanizsai, valamint a Magyar Nemzeti Galériában 1971-ben rendezett emlékkiállítása. Az Egry József Emlékmúzeum a festő születésének 90. évfordulójára, 1973-ra nyílt meg Badacsonyban.

Az 1920-as évek közepére, végére alakította ki sajátosan egyedi stílusát a balatoni tájképfestésben. Túllépett a balatoni tájképfestészet idilli realizmusán, a pillanatnyi látványt megörökítő impresszionizmusán és expesszionista látásmódján is. Ő a fény festője, aki ezt írta erről: „A természet előtt mindig valami templomi áhítat fog el.” Művészetére a testetlen lebegés, a színek, a formák és a fények szeretete, a drámaiság, valamint az ember és a természet harmóniája jellemző.

Munkamódszerébe szinte so­ha senkinek nem engedett betekintést. Balatoni festményei szinte kivétel nélkül a tóra néző műteremszobájában, annak ablaka előtt születtek, és alkotás közben a „Piktort” – ahogy Badacsonyban hívták – csak nagyon kevesen zavarhatták meg.

Nagy valószínűséggel munkáit először színes pasztell­krétával felvázolta, majd ezt olajfestékkel tovább finomította. Alkotói módszeréről a következőket vetette papírra: „Én az eddig létrehozott képeim, munkáim nagy részét csak tanulmánynak tekintem. A látott dolgokkal addig foglalkozom, míg a festőileg érdekelt lényeg emlékben teljesen fel nem szívódik és nem rögződik.”

Vollein Ferenc