Színházi élmény és lelki egészség

2021.07.16. 07:00

Háromnapos érzékenyítő fesztivál kezdődik Veszprémben

Ma kezdődik el a IV. Lélektől lélekig érzékenyítő fesztivál. A Petőfi Színház élményekkel teli, lelkünket feltöltő háromnapos programja minden eseményével segíteni kívánja a pandémia miatt kialakult pszichés, mentális problémák, feszültségek feloldását, az emberi kapcsolatok helyreállítását, megerősítését.

Rimányi Zita

Az Újszínház Császármorzsa című előadását szombaton este láthatja a közönség

Fotó: MW/Katona László

A Fagyöngy Egyesület prevenciós előadásokat tart a színházkerttel szemben kihelyezett sátorban a mellrák elleni küzdelemről és a megelőzés fontosságáról ma 15.30-tól, holnap 14 órától és vasárnap 14.30-tól 20 óráig.

Oravetz Dániel kihívással élő festőművész kiállítását a színház előcsarnokában pénteken 16 órakor nyitják meg. Dánielt gyermekkora óta érdekli a művészet, 2011-ben részt vett egy terápiás rajztanfolyamon.

2016-ban jelent meg Oravetz Dánielnek feleségével közös önsegítő kézikönyve Mentőöv címmel, amely, amellett, hogy bemutatja a pszichotikus epizódok kialakulásainak jeleit, jellemzi a pszichés betegség szakaszait, önsegítő módszertanokat tartalmaz, hasznos tanácsokat is ad a család, a közeli hozzátartozók és a pszichiátriai szakdolgozók számára. A megnyitó utáni stúdióbeszélgetés is a kihívással élő alkotó életébe enged betekintést.

A fesztivál első napján a dísztéren a gyerekek aszfaltrajzversenyen vehetnek részt, a téma egymás segítése, elfogadása lesz. Felolvasószínház keretében pedig 18.30-tól a megtévesztés témáját lehet körüljárni a társulat művészeinek tolmácsolásával. A lelki egészséggondozó eseményt a fesztivál ötletgazdája, mentálhigiénés szakember, a színház igazgatóhelyettes-kreatív menedzsere, Kellerné Egresi Zsuzsanna, Nagy Károly apátkanonok és Ovádi Péter országgyűlési képviselő nyitja meg. Majd a Katona József Színház Lélegezz című darabját láthatja 20 órától a nagyszínpadon a közönség. A gyerekvállalással kapcsolatos dilemmák egész sorát felvető előadást Forgács Péter rendezte. A darab után beszélgetést tartanak többek között Kardos Klára klinikai szakpszichológus közreműködésével. Szombaton is lesz felolvasószínház, és bemutatkoznak a Cholnoky Mozgásművészeti Stúdió tehetségei. Gyöngyösy Dóra, a társulat kihívással élő tagja kortárs tánccal, új koreográfiájával mutatja be a lelkében megjelenő képeket, érzéseket. Katona Imre táncművészt pedig egy baleset állította megpróbáltatások sora elé, de az akadályokon hatalmas lelki erővel, akarással és kitartással túljutott. Hitéről, erejéről, küzdéséről beszél 18 órától.

Az Újszínház Császármorzsa című előadását szombaton este láthatja a közönség Fotó: MW/Katona László

A második fesztiválnapot a budapesti Újszínház Császármorzsa című előadásával zárják, amelyet Dörner György rendezett. Színpadra lép Esztergályos Cecília és Tordai Teri is, a darab a szeretetről szól. Utána ugyancsak beszélgetést tartanak a témáról.

Vasárnap 15 órától a színházkertben felállított rendezvénysátorban az Orlai Produkciós Iroda Apád előtt ne vetkőzz című előadása lesz megtekinthető Péterfy Bori és Pataki Ferenc főszereplésével. A darab egy komoly, társadalmunkat foglalkoztató tabutémát dolgoz fel, bepillantva a bántalmazásban élők szenvedéseibe, felvetve egyúttal a kérdést, vajon megtörhető-e a generációkon átívelő torz családi minták sora. Az előadás után érzékenyítő, feldolgozó beszélgetésre hívják az érdeklődőket. A fiatalok 17.45-től tekinthetik meg Gyurkovics Tibor Rád nem lehet számítani és Hegedű az osztályban című novellája alapján a Petőfi Színház igazgatója, Oberfrank Pál rendezésében készült kisfilmeket, melyeknek a SzínHázVilág tábor első turnusán részt vevők a főszereplői. Az alkotások a kiközösítés és az elfogadás bonyolult témakörét járják körül több szempontból. Tóth Károly kihívással élő kerekesszékes táncművész MÁS-kép-TÁNc? címet viselő egyedülálló produkcióját adja elő 18.45-től a színházkertbe kihelyezett rendezvénysátorban.

Vidám hangvételben, ámde komoly témában szólítja meg a közönséget az Orlai Produkciós Iroda Egy apró kérés című vígjátéka 20 órai kezdettel. A darabban két házaspár az emberi kapcsolatok változatos és színes palettáját tárja elénk. A nagy sikerű vígjáték viszonyokról, hazugságról és igazságról szól, őszintén és cinkos humorral.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában