Haydn és a dzsessz – Koncertek az Esterházy-kastély udvarán

Különleges zenei élményben lehet része az idén a helyi Esterházy-kastély udvarán, a Fő téren és a zsinagógában megvalósuló Haydn-fesztiválra látogató közönségnek.

Laskovics Márió

Boros Katalin örül annak, hogy Pápa az új helyszíne a Haydn-fesztiválnak

Fotó: Laskovics Márió/Napló

Rangos zenei eseménynek ad otthont a város július 16. és 18. között, ugyanis az 1977-ben alakult Budapesti Vonósok Kamarazenekar Pápán rendezi meg a XXIV. Haydn-fesztivált. Mint megtudtuk, a programot korábban kizárólag Fertődön tartották meg, ahol Joseph Haydn osztrák zeneszerző, karmester, zenetanár 1761-től harminc éven állt az Esterházyak szolgálatában.

Boros Katalin, a Pápai Platán Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, egy tavaszi koncert alkalmával tetszett meg a zsinagóga épülete a fesztiválzenekar szakembereinek. – Mivel nyitottak arra, hogy a fővároson kívül más városokban, így például Tihanyban is játsszanak, ezért akkor átsétáltunk a kastélyhoz is, amely szintén megtetszett nekik mint helyszín. Pár héttel később jelentkeztek azzal a szándékkal, hogy Pápán indítják újra a Haydn-fesztivált. Első alkalommal lépnek fel táncosokkal együtt – mondta el az ügyvezető.

A Budapesti Vonósok Szokolay Ádám zongoristával kiegészülve pénteken 19 órakor a kastélyudvaron Haydn D-dúr szimfóniájával és zongoraversenyével, valamint Dvořák E-dúr vonósszerenádjával nyitják meg a programot. Szombaton 19 órakor szintén a helyütt csendül fel két Haydn-darab, illetve Piazzolla Négy évszak Buenos Airesben és Veress Sándor Négy erdélyi tánc című műve több táncművész közreműködésével. 21 órakor a Fő téren Harcsa Veronika dzsessz­énekest kíséri a zenekar.

Boros Katalin örül annak, hogy Pápa az új helyszíne a Haydn-fesztiválnak
Fotó: Laskovics Márió/Napló

Vasárnap 11, 12, 15 és 16 órakor rendhagyó zenés tárlatvezetésre nyílik lehetőség a kastély termeiben.

Boros Katalin hozzáfűzte, a hétvégére előrejelzett viharos időjárás miatt esőhelyszíneket jelöltek ki. A péntekié és a szombat 21 óraié a zsinagóga, a szombati 19 óraié a Jókai Mór Művelődési Központ színházterme. Védettségi igazolványra nincs szükség a belépéshez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában