sajtótájékoztató

2021.07.01. 17:30

Idén is várja a gyerekeket a Kapolcska

Az augusztusi Kapolcska összművészeti tábor terveit mutatta be Márta István a sajtó munkatársainak csütörtökön délelőtt a Falumalomban több zenei performance kíséretében.

Tóth B. Zsuzsa

Márta István programigazgató szólt a Kapolcska idei eseményeiről

Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

A programigazgató elmondta, hogy immár ötödik alkalommal rendezi meg a Kapolcska Programot, amely minden elemében a gyerekeknek és a családoknak szóló összművészeti tábor, továbbá háromnapos Kisfesztivál. A program augusztus 11-én kezdődik és 19-ig-ig tart, a Kisfesztivál augusztus 13-a és 15-e között lesz, neves közreműködők részvételével.

Márta István programigazgató szólt a Kapolcska idei eseményeiről
Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

- A tavalyi évben rendhagyó volt a program, hiszen nem az iskola i tanév zárást követően, hanem augusztusban szerveztük, ahogy idén is lesz. Az elmúlt évben csökkentett program várta a 9-15 éves gyerekeket, idén az összművészeti, tehetségkutató, tehetségfejlesztő táborba 120 gyereket és ötven pedagógust, tíz önkéntest várunk, 11 szekcióban. Szervezünk ütős, népzenei és néptáncos, kreatív írás, kamarazene, klasszikus zenei, dzsessz improvizációs, kézműves, fotó, video szekciót. A Bethesda református gyermekkorház kiemelt programként jelenik meg az eseményen az esélyegyenlőség jegyében. A fiatal tehetségek és a sérült gyerekek találkozását segítő, érzékenyítő programok között művészetterápia szekció várja a résztvevőket.

Fellép a Talamba Ütősegyüttes, Szirtes Edina Mókus, a Bocskai István Református Oktatási Központ zenekara, Csernik Szende mesemondó, a Marica bábszínház. A Cimbaliband hangszer bemutatót tart majd, Boros Misi csillagfényes koncertet ad és mesterkurzust tart. A Kapolcska program résztvevői láthatják működés közben a kovácsműhelyt, a falumalmot, az iskolamúzeumot, valamint többek között társasjátékok várják őket és megismerhetik magát a települést – mondta Márta István és leszögezte, hogy ahhoz, hogy a gyerekek ne a mobiltelefonnal foglalkozzanak, le kell kötni őket, kihasználva kreativitásukat.

A kötetlen hangulatú sajtótájékoztatón a programigazgató beszélt arról is, hogy a napokban rendezett Falunapon több éves szünet után újra díszpolgári címet adtak át, az elismerést Korponai László, a polgárőrség vezetője és Szabó Karola kézműves érdemelte ki.

A sajtótájékoztatón közreműködtek a Diabelli Művészeti és Oktatási Alapítvány zenészei is
Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

A sajtótájékoztatón Márta István őrölt a Falumalomban, sőt a vízimalom szerkezetén, a transzmissziós tengelyen is rögtönözve zenélt a Liszt-díjas Talamba Ütősegyüttessel. Közben a selyemszita hangjai mellett énekelt az Erkel-díjas Szirtes Edina Mókus zeneszerző, előadóművész és közreműködtek a Diabelli Művészeti és Oktatási Alapítvány zenészei.

A programot filmvetítés zárta a Falumalom moziban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában