Rangos elismerést kapott a várpalotai tanuló

Véget értek a Thury-gimnáziumban az írásbeli és szóbeli érettségi vizsgák. A Thury-díjat idén Bálint Lilla 12. A osztályos diák vehette át, közölte lapunkkal Dobos Tamás intézményvezető.

Szabó Péter Dániel

Bálint Lilla átveszi a Thury-díjat Dobos Tamás igazgatótól

Fotó: Szabó Péter Dániel

– Az érettségi bizonyítványok átadására osztályonként, ünnepélyes keretek között került sor, amelyben egyúttal lezártuk a középiskolai tanulmányokat is. A jutalmak átadása mellett az intézmény egyedi elismerését is kifejezésére juttattuk: a pénzjutalommal is járó Thury-díjat 2021-ben Bálint Lilla 12. A osztályos, kiemelkedő képességű és szorgalmú tanuló vehette át – mondta Dobos Tamás, akitől megtudtuk, hogy Bálint Lilla az öt tanítási év alatt minden alkalommal kitűnő bizonyítványt szerzett, tantárgyi dicséretekkel, több esetben általános tantestületi dicsérettel.

Az idegen nyelv és a nyelvtanulás nagyon fontos szerepet játszik Bálint Lilla életében, a kötelező iskolai angol és német nyelv mellett magán- úton olasz nyelvet is tanult. Már gimnáziumi tanulmányai elején megszerezte a felsőfokú nyelvvizsgát angol nyelvből, német nyelvből pedig emelt szintű érettségivel a középfokú nyelvvizsga birtokosa lett.

Bálint Lilla átveszi a Thury-díjat Dobos Tamás igazgatótól Fotó: Szabó Péter Dániel

Ami a Thury György Gimnázium végzős osztályainak eredményeit illeti, 54 sikeres emelt szintű érettségi eredmény született az évfolyamból, mégpedig 4,5-es átlaggal. Az érettségi tárgyak átlageredménye a 2020/2021-es tanévben 3,5 lett.

Középfokú nyelvvizsgát idén is többen szereztek az emelt érettségi legalább hatvanszázalékos teljesítésével, angolból huszonhatan, németből pedig négyen – összegzett az igazgató, akitől azt is megtudtuk, hogy idén öten írhatták be nevüket megtiszteltetésül a Jelesek könyvébe, melyet Bardócz Endre igazgató indított el 1963-ban a jeles érettségizők emlékezetére: Bálint Lilla, Lantos Ádám, Mórocz Balázs Endre, Sersztnyev Kitti és Somogyi Fruzsina Maja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában