A mártír példája – Megemlékezések Veszprémben, Szigligeten és Badacsonytördemicen

Veszprémben, Szigligeten és Badacsonytördemicen is megemlékezést tartottak Bódi Mária Magdolna születésének 100. évfordulója alkalmából.

Rimányi Zita

Buvári Tamás filmrendező és Udvardy György érsek a Szaléziumban nyílt kiállítás megnyitóján

Fotó: Nagy Lajos

Udvardy György veszprémi érsek a Szaléziánumban megnyitotta a Bódi Mária Magdolna életét bemutató kiállítást. Beszédében feltette a kérdést: Mi a titka? Egyértelműen az az Isten-kapcsolata, amit fölfedezett magában, az a léthez kapcsolódó méltóság, és az a megismételhetetlen lét, amivel megajándékoz bennünket az Isten. Bódi Mária Magdolna példa lehet sokak számára – emelte ki a főpásztor –, egy vértanú, aki nem is a túl távoli időben élt, egyáltalán nem ideális körülmények között. Elmondta, a kiállításnak nemcsak az a célja, hogy Magdi személyét a látogatók megismerjék, sokkal inkább az, hogy ki-ki a saját életében is az általa példaként állított boldogságra jusson. A programban levetítették a Magdolna című filmet, a vetítés után Buvári Tamás rendezővel beszélgettek a megjelentek.

A szigligeti Szűz Mária Szent Neve templomban Udvardy György érsek mutatta be a vasárnapi szentmisét és emlékezett meg augusztus 8-án, a száz évvel ezelőtt ezen a napon a településen született és 1945. március 23-án mártírhalált halt Bódi Mária Magdolnáról. Vele együtt koncelebrált Szakács Péter badacsonytördemici-szigligeti plébános, Kovács Zoltán, az esztergomi Érseki Papnevelő Intézet rektora is, valamint a hagyományos kerékpáros zarándoklat vezetője, Juhász Gábor vizafogói plébános. A szentmise elején Szakács Péter plébános – aki a boldoggá avatási eljárás egyházmegyei szakaszának egyik felelőse volt – emlékezett vissza a száz évvel ezelőtt Szigligeten, a szigeti malomban, lent a patakparton egy cselédházban megszületett kislányra, Bódi Mária Magdolnára, akit akkor szinte senki nem ismert, ma viszont sokan. Szerény, tanúságtevő keresztény életet élt. Hitéhez, erkölcséhez egész életében hűségesen ragaszkodott, még élete árán is.

Buvári Tamás filmrendező és Udvardy György érsek a Szaléziumban nyílt kiállítás megnyitóján
Fotó: Nagy Lajos

Udvardy György leszögezte: az örök élet reményében vagyunk itt, ezért hozzuk meg döntéseinket, teszünk erőfeszítéseket. A veszprémi érsek arra buzdított: gyakran vegyük magunkhoz az Eucharisztiát, és ha gyengeségeink, bűneink útját állnák ennek, akkor kérjük az egyház gyermekeiként a bűnbocsánat szentségét, hogy tiszták lehessünk, visszanyerjük látásunkat és vehessük bátran magunkhoz az örök élet kenyerét. A főpásztor kiemelte: bátorító ebben a törekvésünkben Bódi Mária Magdolna, akinek élete középpontjában az Eucharisztia állt. Ha az egyik településen egy nap nem volt mise, átment a másikra, mert akart találkozni Krisztussal, akarta az örök életet. Dolgozott, mégis, naponta táplálkozott az Eucharisztiával, azért, hogy ereje legyen és bátorsága, hogy szolgálni tudjon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában