élmények a balatonnál

2021.08.13. 11:30

A nyári szezonban számos helyszínen lép fel előadásaival a Pannon Várszínház

Augusztus 14-én például a Mici néni két élete című előadást mutatják be a veszprémi Hangvillában.

likebalaton/Marton Attila

Vándorfi László biztonságban érzi magát rendezőként, amikor felesége, Oravecz Edit (a nagy kép bal oldalán) lép színpadra

Fotó: Balogh Ákos/Napló

Vándorfi Lászlót, a teátrum igazgatóját, az előadás rendezőjét a szombati produkcióról, a strandszínházi tapasztalatokról és arról is kérdeztük, milyen együtt dolgoznia színész feleségével.

Vándorfi László szerint ezt a nyarat áthatotta a korlátozások feloldása miatt érzett öröm Fotó: Pesthy Márton/Napló

Nyaranként hosszú évek óta tartanak szabadtéri előadásokat. Mennyiben más ezeknek a hangulata egy kőszínházi előadáshoz képest?

– Idén azért is különlegesebb, mert a járvány utáni felszabadulás, vagyis hogy újra nézők előtt állhattunk színpadra, egy időben jött a szabadtéri szezon elindulásával. Egészen más hangulata van egy szabadtéri előadásnak: általában felszabadultabb a közönség, mint egy zárt téri játéknál. Ráadásul ezt a nyarat a nézők részéről is áthatotta az az öröm, hogy újra lehet színházba járni. Augusztus 21-ig még több mint tíz előadást tervezünk, szerencsére vihar vagy rossz idő miatt nem maradt el egy előadásunk sem a nyáron, és bízunk benne, hogy továbbra is kegyeibe fogad minket az időjárás.

Szombaton a Mici néni két élete című zenés vígjátékot Veszprémben, a Hangvillában játsszák. Mit várhat a közönség a darabtól?

– Eredetileg ezt az előadást is szabadtéren tartottuk volna, de a törvényszék udvarának felújítása miatt ezúttal nem tudunk ott játszani. A Hangvilla előnye, hogy a kánikulában is kellemes a hűtött nézőtér. Ezt a darabot a felújító próbák után kétszer játszottuk a közelmúltban: az alsóörsi strandon, valamint Egerben is kedvező volt a fogadtatása. Az előadás kellemes kikapcsolódást nyújt, szerethető és humoros, érezni rajta, hogy szeretettel megírt darab. A jó hangulatú előadás minden korosztálynak ajánlható.

A Mici néni két élete című előadás főszerepét Oravecz Edit, a felesége játssza. Ez könnyíti vagy nehezíti a munkát?

– Edit a próbákon igazi színésznő, távol áll tőle az igazgatófeleség szerepköre, egyszerűen jó akar lenni a szerepében. Nem hisztis színésznő, nagyon fegyelmezett ember, például mindig nagyon precíz a ruhák, kellékek kiválogatásában. Biztonságban érzem magam rendezőként, amikor ő lép a színpadra. Régi kapcsolat a miénk, megismerkedésünk óta együtt dolgozunk, annak pedig már több mint harminc éve. Nincs több vagy kevesebb szakmai vita köztünk a próbákon, mint bármelyik másik színésszel.

A színházigazgató biztonságban érzi magát rendezőként, amikor felesége, Oravecz Edit (a kép bal oldalán) lép színpadra Fotó: Balogh Ákos/Napló

Évek óta tartanak előadásokat strandokon is. Ezeknek milyen a fogadtatásuk?

– Strandszínházi előadásaink Alsóörsön és Füreden, a Marina Szálló strandján mennek, nagy sikerrel. Ezek a produkciók mindig izgalmasak, hiszen a strandolókból verbuválódik a közönség, spontán: a felnőttek hozzák a gyermekeket, vagy fordítva. A kollégák építenek ilyenkor az interaktivitásra, rendre bevonják a közönséget. A matiné-előadások mellett két esti előadásunk volt Alsóörsön: a Mici néni két élete és A dzsungel könyve. A Balaton melletti színházélmény különlegessége a páratlan környezet.

Az előadások között jut idő próbákra is, egyáltalán szükséges ez hosszabb ideje játszott daraboknál?

– Hogyne, egyrészt előfordult színészváltozás egy sérülés miatt, és olyan is, hogy egyéb okokból kellett kettőzni a szerepet. Felújító próbát minden darabunknál tartottunk, hiszen az ismert okokból sokáig nem volt előadásunk. Úgyhogy elég munkás ez a nyarunk, és a folytatás is az lesz: ahogy befejeződik a nyári szezon, felkészülünk az augusztus és szeptember fordulóján rendezendő Tánc – XXIII. Nemzetközi Kortárs Fesztiválra, utána pedig már nyílik az új kőszínházi évad.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában