Fényfestéssel, színházzal és kenyérszegéssel ünnepeltek Ajkán

A nemzeti ünnepek akkor jók, ha szimbólummá tudnak nemesedni, jelképpé válnak és önmagukon túl mutatnak, valóságos eseményekről szólnak, amelyek bennünket, magyarokat érintenek, történelmi eseményekről, és nem kitalált dolgokról, fogalmazta meg ünnepi köszöntőjében augusztus 20-án az Agorán Vándorfi László, a Pannon Várszínház igazgatója.

Tisler Anna

Ajkai augusztus 20 és kenyérszegés

Fotó: www.gyarifoto.com

- Az államalapítás után 1848 és 1956, a forradalom és szabadságharc a kiemelkedő esemény történelmünkben, amely a szabadságról, a nemzeti identitásról szól. Augusztus 20 talán nyugodtabbnak tűnik, de nem az. Az államalapítás hosszú, kínkeserves folyamat, amely ma is tart, és soha nem fejeződik be. Mindig meg kell felelni a kor kívánalmainak. István király élete folyamán sok értéket teremtett, élete végén rettegve, hogy életműve, az állam összeomlik, egy női identitáshoz, Szűz Máriához fordult, neki ajánlotta fel az országot. A magyar befogadó nemzet. Olyan hazává kell tudni válni, ahol otthon érezzük magunkat, és amelyet, ha kell, életünk árán is megvédünk. Nemzetté kell válnunk, kulturális közösséggé, a dal, a zene, a tánc, a hagyományok által, amit nemzedékek adnak át egymásnak.

 

Az új kenyeret Schwartz Béla polgármester szegte meg, aki elmondta, hogy a kenyérszegést Tomor Sándor plébános vezette be, ő már meghalt, a világ is átalakult, de a város megőrzi ezt a hagyományt. A polgármester köszöntötte a Weiz, Székelykeresztúr, Rovaniemi és Unna testvérvárosból érkezett küldöttségeket. Augusztus 20-án kézműves foglalkozással kezdődött a három napos programsorozat délután a város főterén. Az Ajka Városi Bányász Fúvószenekar és Mazsorett Csoport műsorát az Ajka-Padragkút Táncegyüttes fellépése követte, majd táncházat tartottak kicsiknek és nagyoknak, a Pannon Várszínház művészei adták elő ünnepi műsorukat Halleluja címmel. A fényfestés látványos és érdekes volt. A délutáni és esti programokra megtelt az Agora, sokan töltötték ott a kellemes nyárvégi napot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában