Huszonhat képzőművész és fotós kiállítása a Balaton-felvidék legrégebbi műemlékházában

A község emblematikus műemlék épületében, a Török-házban állították ki a Covid-reflexiókból épült Standby tárlat néhány darabját, kortárs fotókat és festményeket, amelyek valamiképp a pandémia időszakának várakozó állapotát tükrözik. Huszonhat jelenkori festő és fotós alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők szeptember végéig.

Szendi Péter

Fotó: Szabó Péter Dániel

Az elmúlt év során a kiállított munkák több darabja bemutatkozott már nyomatokon Budapest több közterén, szabadtéri kiállítás formájában. Mivel az 1600-as évekből itt maradt Török-ház, és az ófalu lélegzetelállító panorámája a Balaton-felvidék páratlan pontja, a szervezők ezért választották a művek eredetijeinek bemutatásához ezt a helyszínt. Idén ezzel elindul a 360° – képzőművészet és színház programsorozat, amely a historikus Török-ház kulturális eseményeit és a hegyoldalban szeptemberben újranyíló Amfiteátrumot kapcsolja össze. Szeptember utolsó hétvégéjén az Aktor Produkció színházi előadást hoz az utószezonra.

Fotó: Szendi Péter

A rekkenő hőség ellenére nagyon sokan jöttek el, őket Szilléry Éva újságíró, a kiállítás egyik szervezője köszöntötte. – Ezek a művek kordokumentumok lettek, nekünk az a célunk, hogy minél több helyen mutatkozzanak be az alkotások és lehetőleg egyben. Ide Alsóörsre egy töredékét tudtuk a műveknek elhozni, hiszen a Török-házban nem olyan nagy a tér. Nagy örömünkre az önkormányzat rögtön partner volt, így valósulhatott meg ez a kiállítás. Hebling Zsolt polgármester köszöntőjében elmondta, hogy nagyon örül annak, hogy két év után ismét kiállításnak adhat otthont a Török-ház. A járvány mindenkit érintett, mindez megmutatkozik a festményeken és a fotókon is, ezért is tartja különlegesnek ezt a tárlatot. Can Togay János, Veszprém-Balaton 2023 művészeti főtanácsadója nyitotta meg a kiállítást. Elmondta, hogy ez egy látomásos tárlat, ahogy az elmúlt másfél év is, köszönhető a koronavírusnak. Vannak teljesen irreális és reális fordulatai a történetünknek, melynek mindannyian részesei voltunk és vagyunk. Egy merész kiállítást láthat a közönség, mely a mi életünkről szól. A művészek nagyon érzékenyen reagálnak arra a kondícióra, amiben mi vagyunk.

Fotó: Szendi Péter

A kiállító művészek között vannak fotósok, mint Bach Máté, Balogh Zoltán, Cedric af Geijersstam, Dobos Tamás, Esteban Sanchez, Gálos Viktória, Gordon Eszter, Gömör Tamás, Hegedüs Róbert, Horváth Katalin Fanni, Iliás-Nagy Katalin, Mónus Márton, Sághy Tímea, Somorjai Balázs. A festőművészek közül pedig Ázbej Kristóf, Baksai József, Fehér László, Gesztelyi Nagy Zsuzsa, Naomi Devil, Péterfy Ábel, Szabó Ábel, Szikra Ágnes, Verebics Ágnes, Verebics Kati, Zászkaliczky Ágnes, Weiler Péter művei kapnak helyet. A program megszületését az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő biztosította. A tárlat megnyitóján Másik János zenélt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában