Kilencvenen túl is szívesen fest a kisapáti alkotó

Helyi alkotó, a 92 esztendős László Ferenc festő kiállítása nyílt meg a kisapáti kultúrházban.

Tóth B. Zsuzsa

A 92 esztendős alkotó, László Ferenc festményein a környék tájait örökíti meg

Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

A megnyitóünnepségen Kiss Imre polgármester elmondta, hogy a képeket látva ráébredt arra, hogy milyen csodálatos helyen élnek a kisapátiak. – Azért is szerencsések vagyunk, mert Feri bácsi itt él közöttünk, mi pedig gyönyörködhetünk a képeiben. Pedig egykor még egy Somogy megyei mezőgazdasági gépjavító vállalatnál dolgozott festőként. Igaz, a tájképfestészet már akkor is érdekelte, önszorgalomból gyakorolt.

Aztán tanult Szekeres Emil festőművész rajziskolájában, majd Völgyi Dezső művésznél a festészettel ismerkedett, amíg az akkori művelődési osztály vezetője nem kifogásolta, hogy a képek nem jellemzik a szocialista festészeti kultúrát. A Somogy Megyei Élelmiszer Vállalatnál az élelmiszerboltok hűtőit tartotta karban, Siófokon dolgozva ismerkedett Győri László festővel, akinek a tanácsára a tájképfestészet felé fordult. Mestervizsgát tett, vállalkozó lett nyugdíjazásáig, és Kisapátiba költözött, mostanáig a faluban él.

A 92 esztendős alkotó, László Ferenc festményein a környék tájait örökíti meg Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

Amikor ideje engedi, a környék tájait örökíti meg – mondta a polgármester. Az alkotó megköszönte az érdeklődők részvételét, és lapunknak elárulta még, hogy olajjal dolgozik, de az ecset mellett előnyben részesíti a spaklit, az élénk, vidám színeket ugyancsak. Tehetségét hatéves dédunokája örökölhette, aki nagyon szeret rajzolni.

A megnyitón Varga Júlia zongorán, Varga Eszter csellón játszott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában