Úgy voltunk, hogy jól voltunk, és messze vitt a Jazz+Az

A Jazz+Az a kilencvenes évek végén alakult formáció, amely fennállása alig három éve alatt példátlan sikert futott be. A dalokat Dés László írta, a rapbetétekkel átszőtt szöveget Geszti Péter. Mellette három csodás hangú előadó, Váczi Eszter, Kozma Orsolya és Behumi Dorottya felelt az énekért. Érdekes, hogy a sikereik csúcsán 2000-ben, alig három év közös zenélés után egy telt házas koncerttel feloszlottak.

Kultikus dalaikat nemcsak a mai negyvenesek imádják, több generáció fújja kívülről a rendkívül „beszédes”, poénokkal is átszőtt dalszövegeket. Így volt ez velem is, s már szerdán kora reggeltől hangolódtam a bulira, egész nap az egyik legnagyobb slágerüket, a Ma jól vagyok refrénjét dúdolgattam.

„Ma úgy vagyok, hogy jól vagyok, és messze vinnélek,

Hogy ne legyek már nélküled, én zsebre tennélek.

Nyaralni ment a bánat is, maradni nem képes,

De jólesik a látszat is, hogy élni mégis érdemes.”

Nem kellett sokat várni erre a dalra, rögvest a nyitányon felcsendült, s azt hihettük, hogy ezzel be is indul a buli. Az időutazásért felelős Jazz+Az gépezete azonban eleinte kissé akadozott, mintha bennük és a közönségben is akkor tudatosult volna, hogy húsz év koncertmentes évet kellene felülírni.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy az időutazás ne teljesült volna. A slágerek és szövegeik még ma is ültek, Geszti Péter poénjait is kedveltük, a három grácia kellemes hangja pedig megidézte a '90-es évek végét, az akkori tizen-, huszonévesek életérzését.

Külön szólnunk kell az első etap egyik legnagyszerűbb pillanatáról, amikor kiderült, Behumi Orsolya zseniális fuvolaművész, szólója hallatán leesett az álla mindenkinek.

Aztán jött a Megint hétfő című nóta, s mintha csak erre várt volna mindenki, újabb lendületet vett a koncert. Dés László érkezése különösképp emelte az est hangulatát, a Csepp a tengerben című dalt pedig valamennyi résztvevő együtt énekelte, üvöltötte bele a veszprémi éjszakába.

A Jazz+Az nem okozott csalódást, szerettük és szeretjük a dalaikat, és csak abban bízhatunk, a következő generációk is hasonlóképp éreznek majd.