Olvasópróbát tartottak a Petőfi Színházban

A Veszprémi Petőfi Színházban megtartották az évad első ifjúsági bemutatójának olvasópróbáját.

Rimányi Zita

Fotó: Petőfi Színház

A mindenki által jól ismert, szeretetről, barátságról, családról szóló Erich Kästner történettel várja a fiatal nézőket a társulat. „A két Lotti szereplői nagyon szerethetőek, a díszlet kialakításával pedig igyekszünk a nézőket abba a környezetbe varázsolni, ahol éppen ez a kedves kis történet játszódik” – mondta el a darab rendezője, a színház igazgatója, Oberfrank Pál Jászai Mari-díjas, Érdemes művész. Azt is hozzátette, hogy nagy örömmel lát a darab rendezéséhez, melyhez új szövegkönyvet készített a színház. Az ugyanis mégiscsak furcsa, ha egy kislányról kiderül, hogy nem egy van belőle, hanem kettő.

Fotó: Petőfi Színház

A történet erről szól: Luise egy tóparti üdülőben találkozik Lottéval, aki jobban hasonlít rá, mint a tulajdon tükörképe. Egy kis nyomozás után megoldódik a rejtély: a lányok ikrek, és csak azért nem ismerik egymást, mert egyiküket az apa, másikukat az anya neveli. Hasonlóságuk sok bonyodalomhoz vezet, olyan egyformák, hogy talán még a szüleik sem tudják megkülönböztetni őket. Vagy mégis? A történet végére ez is kiderül, ugyanis a testvérek szerepet cserélnek. A happy end tanulsága szerint minden helyrehozható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában