Portrékat lepleztek le a sümegi emlékmúzeumban

A Kisfaludy Sándor Emlékmúzeumban leleplezték a 22 éves Vollein Ferenc két festményét (Kisfaludy Sándor és Szegedy Róza portréját), melyek végleges helyükre kerültek.

Szijártó János

Vollein Ferenc és Szemes Péter az átadóünnepségen

Fotó: Szijártó János/Napló

Az eseményen a portrékat megrendelő sümegi önkormányzat nevében Végh László polgármester köszöntötte az alkotót és az érdeklődőket. Vollein Ferenc a két mű átadása és a Színek az égből című, immár negyedik képzőművészeti kiadványa Veszprém megyei bemutatója alkalmából beszélt az előzményekről.

– Általános iskolás koromban, amikor a Himfy-ciklussal és a két szerelmes történetével megismerkedtem Eötvös Károly Balatoni utazások című útirajzában, csak álmodoztam arról, hogy egyszer az én festményem bekerül ebbe a híres házba. Most az álomból valóság lett, amit komoly elismerésnek tartok – mondta Vollein Ferenc. Hozzátette, mindkét alkotást naiv stílusban festette. Mint mondta, saját értelmezésében a naiv szó nem az együgyűt jelenti, hanem egy autonóm képzőművészeti életformát, amely Magyarországon immár száz éve a nemzeti-akadémista és a modernista irányzatok szorításában vergődik. Ellentétben például a nyugat-európai tendenciákkal.

Vollein Ferenc és Szemes Péter az átadóünnepségen Fotó: Szijártó János/Napló

– A naiv művészek mentesek tudtak maradni az akadémista mesterkéltségtől, sablonoktól, a közhelyes posztmodern átverésektől is – hangsúlyozta Vollein Ferenc.

A festmények átadása után Szemes Péter esztéta bemutatta a Színek az égből című összegző, 132 oldalas képzőművészeti kiadványt, amelynek előszavát, ajánlóját Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere írta. Elhangzott, a 2012-es A színek varázsában, a 2014-es Színek bűvöletében, a 2016-os Tündérország című képzőművészeti albuma után a negyedik összegző kötete jelent meg Ferencnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában