fotókiállítás

2021.09.21. 17:30

Rengeteg szépséget rejt Inota és környéke

– Ezzel a kiállítással megünnepeljük Inota szépségét és azt, milyen szerencsések vagyunk, hogy itt élhetünk. Rengeteg csoda szép táj van a világon, de nekem mindig ide húz vissza a szívem – fogalmazott Budai László, a Krúdy Gyula Városi Könyvtár vezetője Az Árpád-kori templomtól a November 7. Hőerőműig című fotókiállítás megnyitóján az Inotai Faluházban.

Szabó Péter Dániel

Budai László és az egyik kiállító, Szélesy Balázs beszélget az Inota szépségeit bemutató fotókiállításról Fotó: Szabó Péter Dániel

– Bármerre járok a világban, akaratlanul is összehasonlítom a mi hegyeinket az ottani tájakkal, s mindig rájövök, hogy nem tudnék hűtlen lenni hozzájuk. A képzeletemben még inkább megszépült vidékünkkel szemben esélye sincs más helynek, hogy az én rangsoromban a szeretett Baglyasom elé kerüljön. Tudom, sokan megmosolyogják, amit most mondok, de számomra olyan a Baglyas, mint a japánoknak a Fudzsi, ami körülbelül páratlant jelent magyarul. Baglyasunknak sincsen párja, sőt, ha meglátom ezt a szent hegyet, akkor tudom, hogy a nagyvilágon e kívül nincsen számomra hely. Nem cserélném el semmilyen homokos tengerpart látványáért, semmilyen alpesi tájért – mondta Budai László.

A városi könyvtár vezetője elmondta, a kiállítás négy téma köré csoportosítható: a Baglyas és környéke, a hőerőmű, a katolikus templom a környezetével, valamint a különálló inotai emlékművek.

– A mai kiállítással megünnepeljük Inota szépségét. Ez az ünnep legyen egy felkiáltójel is, hogy ezek a múltból örökölt szépségek, adottságok a leszármazottainknak is fontosak legyenek. Őrizzük meg őket nekik – hangsúlyozta Budai László.

Budai László és az egyik kiállító, Szélesy Balázs beszélget az Inota szépségeit bemutató fotókiállításról Fotó: Szabó Péter Dániel

Mindig tud egy ilyen jellegű kiállítás újat adni, mondta Campanari-Talabér Márta, Várpalota polgármestere.

– Nagy örömünkre mindig feltűnnek új fotósok, akik új szemszöget hoznak be és mutatnak meg nekünk. Hozzá­segítenek minket ahhoz, hogy a hely, ahol élünk, ahol a mindennapjainkat töltjük, újra felfedezhetővé váljon. Ha ezeket a képeket megnézzük, akkor nagyon sok olyan helyszínt látunk, ahol még esetleg nem voltunk, s ahonnan még nem néztük a saját lakóhelyünket. A fotókat látva szembesülhetünk azzal, hogy mennyi szépséget tud rejteni akár a falu, akár a Készenléti-lakótelep, s milyen sokféle módon lehet megjeleníteni a hűtőtornyokat, amelyek szimbolizálják ezt a városrészt – hangsúlyozta a polgármester

A megnyitón alkalomhoz illő zenét is hallhatott a faluház nagytermét megtöltő közönség: Kutenicsné Izer Viktória eljátszotta hegedűn Ed Sheeran Perfect, azaz Tökéletes című slágerét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában