Tizenöt pápai katona sorsát mutatja be Horváth Ferenc kötete

A II. világháborút megjárt pápai ejtőernyős katonák sokszor mostoha sorsa világlik ki Horváth Ferenc nyugállományú százados helytörténeti kötetéből.

Laskovics Márió

Tizenöt pápai katona sorsát mutatja be a kötet

Forrás: családi

Megjelent Horváth Ferenc nyugállományú százados, Ők is a hazát szolgálták II. című könyve, mely a 2020 júniusában megjelent kiadvány folytatásaként szintén a II. világháborút megjárt pápai katonák történeteit mutatja be. A Pápán élő szerző katonai hagyományőrző, a Honvéd Bajtársi Klub és a Pápai Huszár Egyesület tagja, amatőr helytörténetkutató.

– Ez a könyv is a pápai Magyar királyi vitéz Bertalan Árpád 1. honvéd ejtőernyős zászlóaljban később ezredben szolgált katonák életútjáról mesél. Már az első rész megjelenésének pillanatában eldőlt, hogy igény van a folytatásra. Újabb családok kerestek fel, hogy állítsak emléket hozzátartozójuknak, valamint a kutatásaim során is találtam még személyeket. Az első kötetet a Jókai Mór Városi Könyvtár adta ki és támogatta. A második megjelenését az önkormányzat és Áldozó Tamás polgármester támogatása tette lehetővé – mondta el Horváth Ferenc.

E könyvben újabb, tizenöt fő ejtőernyős katona élettörténetét ismerheti meg az olvasó fotókkal, mellékletekkel gazdagon illusztrálva, melyeket a hozzátartozók visszaemlékezésein keresztül mutat be a szerző. Az alaposságot garantálja, hogy a történeteket a Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltár Pápai Fióklevéltárában és a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum Irattárában kutatott dokumentumokkal egészítette ki, támasztotta alá. A kötet hadtörténeti és helytörténeti értéket is képvisel. A megsárgult fotókból, fiók mélyéről előkerült levelekből, megtalált kitüntetésekből, megőrzött félmondatokból, a töredékes családi legendáriumból kellett összerakni az egyes katonák történeteit. A munka igényelt tapintatot is, hiszen rengeteg érzékenységet, fájdalmat, tragédiák sorát kénytelen megidézni ahhoz, hogy hitelesen beszéljen a 20. század legnagyobb közös tragédiájáról. Nagy erénye a köteteknek, hogy leírja azt is, mi történt ezen bátor katonákkal a II. világháború után, hogyan hurcolták meg őket, hogyan lehetetlenítették el őket családjukkal együtt.

Tizenöt pápai katona sorsát mutatja be a kötet Fotó: családi

– Érdekesek az 1956-os történésekben való szerepléseik is. Minden történet végén ott szerepel a köszönetnyilvánítás, így kitűnik, hogy a volt ejtőernyős katonák és családjuk számára sikerült „igazságot szolgáltatni”, olyan családi traumákat feloldva, amelyek évtizedek óta nyomasztották az érintetteteket – fűzte hozzá a szerző.

Horváth Ferenc a könyv bevezetőjében kiemelte, a történetek fontosak, hiszen azt a fajta hazafiasságot, szellemet, amit ezen személyek képviseltek, meg kell ismernünk. Mára felismertük és tudjuk, hogy saját hétköznapi hőseink köztünk éltek. Kevesen ismerjük őket, de életük, helytállásuk példa volt és példa ma is. Emlékezni pedig nagyon fontos, és különösen illő a mai világban. A felnövekvő nemzedékeknek érteni és érezni kell, hogy elődeiknek mit jelentett a haza, és annak szeretete, az elkötelezettség, a hűség, a rend, a fegyelem, a dicsőség és a talpig vitézség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában