Trilógia készül a megyei táncokból, népszokásokból

A Tördemic Néptáncegyüttes számára az idei nyár egyik kiemelt eseménye volt a százhalombattai Summer Fest.

Szijártó János

A Tördemic Néptáncegyüttes élen jár a hagyományőrzésben, s ezt fellépésről fellépésre bizonyítják is

Fotó: Szijártó János/Napló

Szabó Csaba, a Tördemic Néptáncegyüttes vezetője munkatársunknak elmondta, hogy mindössze hat együttes kapott meghívást a rangos eseményre, amelyen ők a Bakony–Balaton hagyományőrzőjeként mutatkozhattak be.

– Óriási elismerés volt számunkra a fesztiválon való részvétel, ezenkívül felléptünk a Művészetek völgyében, és meghívást kaptunk Pápára egy nagy volumenű találkozóra. A Kőfeszten egyébként már volt megyei jellegű kezdeményezésünk, amely az itteni hagyományokat dolgozza fel. A koncepció szerint egy trilógia készül 2023-ig a Veszprém megyei táncok, népszokások bemutatásának céljával. A Kőfeszthez kapcsolódóan alakult egy úgynevezett Kőfeszt Klub, amelyen néptáncoktató csapatként és házigazdaként szerepeltünk Kővágóörsön. Volt egy Dél-alföldi nap és egy Mezőségi nap, majd szeptember 19-én lesz Kalotaszegi nap.

– Meg kell említenem, hogy Badacsonytördemicen szervezünk még egy jelentős találkozót, szintén a hagyományőrző együttesek részvételével, a rendezvényt Mihály-napra időzítjük – tette hozzá.

A Tördemic Néptáncegyüttes élen jár a hagyományőrzésben, s ezt fellépésről fellépésre bizonyítják is Fotó: Szijártó János/Napló

Szabó Csaba az iskolakezdés kapcsán azt is elmondta, hogy sikerült egy újabb csoportot létrehozni az együttesen belül, így már 5-6 éves gyerekek is táncolnak náluk. A badacsonytördemici székhellyel működő néptáncegyüttes teljes létszáma meghalad- ja a százat, jelenleg négy csoporttal dolgoznak, illetve Tapolcán a Kazinczy-iskolában indul most ősztől táncoktatás. Ezenkívül még számos helyen, egyebek között Badacsonytomajon, Zalahalápon és Zánkán is tanulhatnak néptáncot a gyerekek. Nyár óta egy új női karvezető, az Erdélyből hazaérkező, Ajkán élő Hoffman Anna is segíti az együttes munkáját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában