A nyári zenei rendezvények köré szerveződött a Séd

A nyári zenei rendezvények köré szerveződött a Séd – kritikai folyóirat új lapszáma.

Marton Attila

A lapszámot Géczi János (balra) és Vándorfi László mutatták be Fotó: Penovác Károly /Napló

Fotó: Fotó: Penovác Károly Veszprém Megyei Napló

A kiadványt a napokban mutatták be a Csermák Antal Zeneiskolában. Az elmúlt egy évben megújult épületről Uher Bertalan igazgató beszélt, majd az érdeklődőket körbe is vezette a zeneiskolában. Kiemelte, a felújításnak köszönhetően Közép-Európa egyik legkorszerűbb zeneiskolája lett a veszprémi. Hozzátette, a felújítás-átalakítás révén négy új hangszeres szobával lett több, valamennyi terem és szoba akusztikai szigetelést kapott.

A lapszámot Géczi János (balra) és Vándorfi László mutatták be Fotó: Penovác Károly /Napló

Hozzátette, az intézménybe több mint 900 növendék iratkozott be az idei tanévben.

A zeneiskola bejárása után Géczi János, a lapszám szerkesztője beszélt a folyóiratban szereplő írásokról, míg Vándorfi László, a Pannon Várszínház igazgatója Nemzetközi Kortárs Táncfesztiválról. A lapszámban kiemelt szerepet kapnak a nyári zenei eseményekről szóló beszámolók: a VeszprémFest és az Auer Fesztivál koncertjeiről szóló kritikák mellett olvasható írás az Utcazene fesztiválról, valamint több a Kabóciádé és a táncfesztivál programjairól.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában