Öltözz az ősz színeibe

2021.10.28. 15:00

Az ősz jegyében báloztak a sümegi hastáncosok

A Sümegi Hastánc Egyesület hagyományos őszi bálja jelszava: Öltözz az ősz színeibe. Az évszak színeinek árnyalataiba öltözve érkeztek a vendégek és a Várcsárda dekorációja szintén ehhez igazodott.

Tóth B. Zsuzsa

Az egyesület elnöke, és a csoportok művészeti vezetője Mikola Nikoletta lapunknak elmondta, hogy a bálon az egyesület tagjai vettek részt családtagjaikkal, barátaikkal. A programokban gazdag, jó hangulatú esten fellépett Galambos Fecó bűvész, aki teljesen elvarázsolta a közönséget profi, humoros előadásával. Az est nem maradhatott hastánc nélkül, Varga Alexandra előadása nagy sikert aratott, az est hangulatát emelte Buzási Szabolcs éneke.

Vacsora után a közös táncé volt a szerep, a talpalávalóról a Gin-Tonic Zenekar gondoskodott. A rendezvényt az Egészségmegőrzés orientális tánccal Sümegen pályázat támogatta, amint a szervezet működési és szakmai programjait ugyancsak. A tagok a közeljövőben még több hasonló programot terveznek, többek közt az éves Gála műsorukat, mely a tánciskola tagjainak nyújt bemutatkozási lehetőséget közönség előtt. Valamint szakmai továbbképzésekre készülnek tudásuk csiszolása érdekében.

A Sümegi Hastánc Egyesület hagyományos őszi bálja az évszak jegyében telt. A képen az egyesület tagjai, elöl középen Mikola Nikoletta látható Fotó: Egyesület

Az egyesület célja a közel-keleti táncművészet, a keleti kultúra népszerűsítése, a kultúrák közötti megértés erősítése és a hozzáértő közönség kinevelése. A tagok magas szintű oktatásokon vesznek részt, színvonalas művészi műsorokat adnak és szerveznek. A művészeti tevékenységi forma lehetőséget nyújt amatőr, hobby és profi táncosoknak a közönség előtti szereplésre. A hastánc, mint egy fajta rekreációs tevékenység megismertetésére és növelésére hivatott. Új, egész életen át tartó egészségmegőrző mozgásformát biztosít a nők minden korosztálya számára, javítja életminőségüket. A hastánc legfőbb célja a nőies önkifejezés felszínre hozása. Közösséget teremt lányoknak, asszonyoknak, akiket a mozgás szeretete hoz össze. Az egyesület számukra kulturális és közösségi programokat biztosít, kezdő csoportjukhoz december 21-ig lehet még csatlakozni.

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget