128 állomásos, ingyenes koncertsorozat

2021.10.17. 14:00

Az Őszi Hacacáréval felpezsdült a közösségi élet Vámoson

A 2021 augusztus végétől október végéig tartó kilenc hetes időszakban egy 128 állomásos, ingyenes koncertsorozat indult az országban. Az Őszi Hacacáré elnevezésű programsorozat fő célja az összetartozás közös megünneplése, amit – a hosszú elzártság után – ismét személyesen, együtt tehetnek meg a rendezvényekre kilátogatók.

Molnár Sándor

Mivel az elmúlt időszakban sok hagyományos, tradicionális program elmaradt a településeken, ezért a rendezvénnyel a közösségi érzés újra megélésének adtak lehetőséget a szervezők. Vámoson is változatos programok várták a településen élőket, és az ide látogatókat október 16-án, szombaton. A Sportcsarnok előtti tér adott otthont az Őszi Hacacárénak, amely 13 órakor kezdődött Ovádi Péter köszöntőjével. Az országgyűlési képviselő elmondta, hogy volt egy olyan másfél év, amikor a személyes találkozások elmaradtak, és emiatt mindenkinek volt egy kis hiányérzete. Ezért indította a kormány útjára az Őszi Hacacáré kilenc hetes programsorozatát.

– Jó újra közösségben lenni, jó újra együtt lenni és beszélgetni – hangsúlyozta a képviselő.

Ovádi Péter és Sövényházi Balázs az Őszi Hacacáré vámosi megnyitóján
Fotó: Molnár Sándor / Napló

Sövényházi Balázs polgármester köszönte Ovádi Péter segítségét abban, hogy a 3200 település közül Nemesvámos is felkerülhetett aközé a közel 130 település közé, ahová a program eljutott. A polgármester elmondta még, hogy termelői piaccal is készültek, illetve a gyerekeket fajátékokkal, körhintával és állatsimogatóval is várták a komplex programok során.

 

A sokszínű műsorban láthatta a közönség az Acro Dance Sporttánc Egyesületet és a Ryssa Club zumba bemutatóját, fellépett a Lencseszemek Asszonykör, akiket az Ablak a Múltra Egyesület néptánc bemutatója követett. Zenélt a Szentgáli Banda és 17 órától következtek a sztárfellépők. Először Sipos F. Tamás lépett a színpadra, majd Takács Nikolas énekelte el többek között a Hallelujah-t. A hűvösödő őszi este zárásaként Korda György és Balázs Klári varázsolt forró hangulatot a színpadra: például a Reptér, a Fehér galamb, vagy a Mamma Maria című slágerekkel.

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget