jegyzet

2021.10.09. 12:00

Vigasztalanul szakad az eső – Itt van az ősz (itt van újra)

A jó gazda gondossága, Tina Turner gyűjteménye, a kegyelmes nővérek felbukkanása és a bresciai hiéna esete a söriparral.

Hegyi Zoltán

Október 5.

Az utolsó nyári nap, már ami az időjárást illeti. A jó gazda még rövidnadrágban, papucsban élvezi a napsugarakat, miközben sebesen pakolászik a belengetett háromnapos eső előtt. Süvít befelé a D-vitamin, este még csillagos az ég, és sokáig lehet üldögélni odakint a langymelegben. Jó ideig utoljára, ez adja a bájt. A kert végében égő tűz fényei megcsillannak az ablaküvegen, tükröződik a világ. Mindeközben a jó gazda többek között arról olvas, hogy Tina Turner „történelmi üzletet” kötött, eladta ugyanis dalainak jogait. Elébe jött a hír, sétált komótosan, de cseppet sem váratlanul. Gyakorta megesik ugyanis, hogy hír érkezik arról, akire az emberfia gondol éppen, vagy csak kissé korábban. És a gazdának Tina Turner jutott eszébe a minap, ki is mondta fennhangon, vajon mi lehet vele, miként élheti napjait visszavonultságában a festői Svájcban, és még az is, hogy legutóbb (és gyaníthatóan utoljára) egy kis olasz faluban látta koncertezni, és az nem tegnap történt. Bizony, hogy repül az idő, ide-oda csapkodva, mint egy színes lepke, amikor berepül a szobába.

Minderre rá még küldemény is érkezett, egy pompás kiadvány, egy Tina Turner-­gyűjtemény, a címe Foreign Affair, 125 perc műsoridő, kiadta a Warner 2021-ben. Szép. Nagyon. Ez már az a szint, mint amikor régen (amikor ez még nem valami újrafelfedezés volt, hanem a mindennapok szerves része) az ember nekiveselkedett egy hanglemez kibontásának. A de luxe megjelenés díszdobozában egy útlevél a zenéhez és füzetecske a tartalomhoz, ami lenyűgöző. Egy CD-n a Foreign Affair című hanglemez, olyan mega­slágerekkel, mint a The Best, vagy éppen az I Don’t Wanna Lose You, egy másikon B oldalak, remixek, valamint végső formájukat el nem nyert demók, plusz még egy CD és egy DVD, amelyen egy 1990-es barcelonai koncertet nézegethetünk, levezetésként meg néhány promóvideót. Alighanem Tina Turner nagy visszatérésének legjobb korszakából. Ami amúgy a rock/soul történetének is az egyik legfényesebb, hosszan kinyújtott pillanata volt. Amikor némiképp (na jó, teljesen) váratlanul a hetvenes évek őrülete után újra robbant az energia­bomba és elkezdődött egy fantasztikus nő káprá­zatos karrierjének újabb fejezete. De talán jobb, ha mindezt művé­szi pályafutásnak nevezzük.

Október 6.

Gyásznaphoz illő idő. Vigasztalanul szakad az eső. Itt van az ősz (itt van újra), és döbbenten tapasztalom, hogy akadnak olyan embertársaim, akiknek ez tetszik. Mert a színek, meg minden. Melankolikus költőknek szomorú padlásszobákban tagadhatatlanul jól áll, de egyébként elég nyomasztó. Veszprém felé félúton akad egy kis köd is. Az sem tűnik szépnek. Viszont kiválóan alkalmas sötét gót zenék hallgatásához, amilyen például a Sisters of Mercy vagy a Mission.

Tina Turner „történelmi üzletet” kötött: eladta dalainak jogait
Fotó: Getty Images

A kettőt Wayne Hussey énekes személye köti össze, akibe egyszer volt szerencsém belefutni a Lánchídon. 1990-et írtunk, én akkoriban az alagútban éltem, és ezt most nem átvitt értelemben értem, hanem konkrétan, abban a Clark Ádámhoz köthetőben, és a taxisblokádnak köszönhetően gyalog igyekeztem a város másik végébe az ő koncertjére, ő meg ugyanoda, a sajátjára. További sorsközösségünk, hogy azóta egyikünk sem jelentetett meg egy rendes, úgynevezett sorlemezt. Jelentős különbség viszont (többek között), hogy Hussey rendszeresen koncertezik, s néha megjelenik egy válogatás vagy egy lemezbox. Nemrég például a BBC Sessions 1982–1984 című gyűjtemény, ami értelemszerűen nem tartalmaz új dalokat, viszont alighanem újra elkápráztatja a kitartó rajongókat. Háromszor húsz perc, korai verziókkal és érdekes változatokkal, viszonylag szerény körülmények között rögzítve, és három feldolgozás. Ezekből az egyik, a Stooges 1969 című szerzeménye érthető választás, kettő viszont felettébb meglepő, ám annál izgalmasabb. Dolly Parton Jolene című dalára a dark verzióban az anyja sem ismerne rá, de a tetőpont az Emma a Hot Chocolate-től.

És ez az a nap, amikor minden évben elolvasom Dam­janich feleségéhez írt búcsúlevelét. Katartikus. És feloldásként felidézem a szívmelengető történetet, amelyben aradi ámokfutása után néhány évvel nehezen felejtő brit sörgyári munkások úgy elverték az éppen ott turistáskodó Haynaut, mint szódás a munkatársát. A bresciai hóhért és egyben hiénát a dolgozók bevezetésként kissé meghajigálták, majd addig ütötték, míg végül egy közeli kocsma pultja alól menekítették ki a rendőrök, mielőtt a gyakorlatban is megjelent volna egy közkeletű mondás. Az, amikor a hóhért akasztják.

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget