Füredi diákok énekeltek a fővárosi szoboravatón

Az Eötvös Loránd-emlékév záróeseményeként a balatonfüredi Eötvös iskola énekkara meghívást kapott Eötvös Loránd szobrának avatási ünnepségére, amelyet a napokban a budapesti BAH-csomópont közelében, a Gesztenyéskertben tartottak.

Szabó Péter Dániel

A füredi diákok és pedagógusok Eötvös Loránd szobránál a Gesztenyéskertben Fotó: Eötvös iskola

Rieger Tibor Kossuth-díjas szobrászművész alkotását az Eötvös Loránd-emlékév zárásaként tavaly novemberben avatták volna fel, de a járványhelyzet miatt erre csak most kerülhetett sor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium, az Eötvös Loránd Geofizikai Alapítvány, a Hegyvidéki Önkormányzat, a Magyarhoni Földtani Társulat és más szakmai testületek képviselőinek jelenlétében adták át ünnepélyes keretek között a Magyar Tudományos Akadémia egykori elnökének egész alakos szobrát.

Az Eötvös Loránd nevét viselő balatonfüredi általános iskola énekkara a Pályi András vezette Eötvös Loránd Geofizikai Alapítványtól kapott meghívást az avatásra, ahol somogyi népdalok mellett Balázs Árpád Fenn a hídnál, valamint ifj. Somorjai József Üzenet a kék bolygónak című műveit énekelte el a Kecskeméti István Gáborné vezette 23 fős füredi dalkör.

A füredi diákok és pedagógusok Eötvös Loránd szobránál a Gesztenyéskertben
Fotó: Eötvös iskola

A rendezvény zárásaként Fürjes Balázs államtitkár és Pokorni Zoltán hegyvidéki polgármester mellett koszorút helyezett el a szobornál Tremmer Bernadett, a Balatonfüredi Eötvös Loránd Általános Iskola igazgatója és Hőbe Zoltánné, az oktatási intézmény munkaközösség-vezetője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában