Imázsfilmszerű klipet forgatott a Hősök együttes (videó)

Szerdán mutatta be a veszprémi Hősök együttes a Papírkutyában a Tárt karok című dalukhoz készült videoklipet, amelyet a megyeszékhelyen forgattak.

Horváth Virág

A klippremieren Ovádi Péter országgyűlési képviselő is részt vett, elmondta, nagyon fontos, hogy a helyi művészek országosan is vigyék Veszprém jó hírét, ebben pedig a Hősök együttes nagyon sokat segít a megyeszékhelynek. Az országgyűlési képviselő úgy fogalmazott, reméli, hogy a város hamarosan visszaadhatja azt a sok segítséget és támogatást, amit a művészeitől kap.

Fotó: Penovác Károly/Napló

Baranyai Dániel „Eckü” és Ozsváth Gergely „Mentha” kiemelték, fontos volt számukra, hogy a Haszkovó úti lakótelep is feltűnjön a videoklipben, hiszen mindketten büszkék arra, hogy innen származnak.

A videóban látható mural, vagyis a Halle utca egyik tízemeletes épületének oldalára festett hatalmas falfestmény is kiemelt jelentőségű, hiszen Ozsváth Gergely készítette el. Emellett a Papírkutya is feltűnik a videóban, Ovádi Péter szerint ebből is látszik, hogy alig egy év alatt a kultúrbisztró ikonikus részévé válhatott a veszprémi városképnek.

A Hősök ezenkívül még a Szó fel! 3 dalhoz is új videoklipet készített, a premieren ezt is bemutatták az érdeklődőknek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában