Fiatal művészek alkotásai

2021.10.17. 15:00

Modern Művészet Zircen címmel nyílt kiállítás

Modern Művészet Zircen címmel nyílt kiállítás a Kardosrétre vezető kerékpárút lovaspálya melletti szakaszán a Bakony fővárosában.

Juhász-Léhi István

 

Márkus Gábor építész, a Bagolyvár tulajdonosa, a Vizuális és Környezetkultúra Fejlesztéséért Alapítvány részéről megnyitó beszédében elmondta, a kezdeményezésük akkor bontakozott ki, amikor a pandémia elvette a találkozások lehetőségét. Fél év intenzív munka és összefogás van a tárlat mögött, derült ki. Melléjük állt ez ügyben az iskola, az önkormányzat, az erdészet és a helyi civilek is. Szeretnék, ha a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa idejére „kinőjön valami”, ugyanis a kiállítás nem a végcél. Hiszen a tárlat azt mutatja be, hogy a gyerekek az elmúlt fél év alatt a tanáraik segítségével milyen ötleteket tudtak megfogalmazni.

A Modern Művészet Zircen című szabadtéri kiállítást nyitották meg a bakonyi városban Fotó: Penovác Károly

Kovács Zoltán országgyűlési képviselő hangsúlyozta: a tisztelet és a barátság hozta a megnyitóra, melynek kapcsán arról beszélt, hogy zajlik az országfásítási program, ahol közel ezer önkormányzat – 10 ezer lélekszám alatti település – , közel 24 ezer fát ültet és ültetett el idén és tavaly. Szerinte fontos az is, hogy az új kerékpárutak mentén árnyat adnak majd a fák, melyeknek örökbefogadói is vannak, akik odafigyelnek a növényekre. Mindezek mellett nagyszerű dolognak tartja a képviselő azt is, hogy a III. Béla Gimnázium tanulóinak munkáját nem csak egy szűk réteg láthatja, hanem a nagyközönség is.

Fotó: Penovác Károly / Napló

Balázsné Györek Zsuzsa, a III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és AMI vezető azzal kezdte a megnyitót, hogy iskolájuk alkotó megvalósítói a projektnek, melyben közel 130 diák és az összes művésztanár részt vett. Hangsúlyozta, a művészetoktatás fontos, ráadásul a művészet az okos eszközökkel is felveszi a versenyt. Az alkotók környezetbarát anyagokat használtak, és szimbolikusan is a kerékpárút mellett és a 44 fából álló hársfasor létrehozásával együtt nyílt meg a kiállítás úgy, hogy a fákat védő kalodák a molinókra nyomtatott tervek hordozói.

A kiállítás olyan tárgyak terveit, látványterveit mutatja be, amelyeket a zirci III. Béla Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészetoktatás Intézmény képzőművész tanárai és diákjai álmodtak meg. Benne zirci szellemiséggel megálmodott szabadtéri szobrokkal, iskola- és utcabútorokkal, ajándéktárgyakkal és arculattervekkel.

 

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget