Névadó ünnepséget tartottak az ajkai zeneiskolában

A Kossuth-díjas, kétszeres Erkel Ferenc-díjas, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett zeneszerző, Kocsár Miklós nevét vette fel az ajkai zeneiskola, amely 2021 szeptember elsejétől önálló intézményként működik tovább.

Molnár Sándor

Bensőséges névadó ünnepségét tartott a Kocsár Miklós Zeneiskola és Művészeti Iskola október 21-én, amelynek díszvendége volt a névadó özvegye Kocsár Miklósné Herboly Ildikó, a névadó fia Kocsár Balázs, és az unoka Kocsár Benedek is.

Kanyárné Grünwald Petra tanszékvezető köszöntőjében felelevenítette az iskola zökkenőktől sem mentes, hat évtizedes történetét, majd kiemelte, hogy hatalmas megtiszteltetésnek tartják, hogy Magyarországon elsőként viselhetik Kocsár Miklós nevét közintézményként. Az iskola továbbra is tárt karokkal várja a zenét megismerni vágyó, vagy a zenét már magasabb szinten űző gyereket. Minden fiatalnak szeretnének esélyt adni zenei képességük, tehetségük kibontakoztatásához.

Egyházi Andrea tankerületi igazgató elmondta, hogy a művészeti iskola az ajkai mellett három telephelyen is várja a zene iránt érdeklődő gyerekeket, és a hét tanszakkal működő intézménynek 230 tanulója van. A tankerületi igazgató kiemelte, hogy az önállóvá válás mérföldkő a zeneiskola életében, amivel a szakmai színvonal még tovább erősödhet. Az intézményfenntartó Pápai Tankerületi Központ eddig is biztosította a művészeti képzés magas színvonalához szükséges tárgyi és személyi feltételeket, emellett kihasználták a pályázati forrásokat is. Például a Kodály Zoltán Program keretében sikerült több mint 11 millió forintból új hangszereket vásárolniuk, illetve a már meglévőket felújítani.

Kocsár Balázs – a Magyar Állami Operaház karmestere – meghatottan mondta el, hogy édesapja csodálatos életművét örökséggé kovácsolni és közkinccsé tenni nagyon-nagy feladat. Egészen különlegesnek nevezte, hogy egy alapfokú intézménynek jutott eszébe, hogy felvegye Kocsár Miklós nevét, amely így méltó helyre került. Mint mondta, ebben a közegben olyan pluszt kapnak a gyerekek, ami által nyitottak, befogadóak lesznek a komolyzene iránt, ami nagy kincs mai világunkban. Reményét fejezte, hogy Kocsár Miklós neve biztos alapot ad az zeneiskola további létéhez és egy olyan kulturális bázis lesz, ahol a következő nemzedékek sok-sok kiváló művésze nőhet fel.

Az ünnepség végén, egy több évtizedes hagyományt követve, Kocsár Balázs és a zeneiskola intézményvezetője Szücs Krisztián elültettek egy facsemetét a zeneiskola udvarán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában