Sorra érkeznek a jó filmek

2021.10.27. 13:00

A koronavírus-járvány a mozik és a közönségük terveit is felforgatta

Év végéig bőven el vagyunk látva jó filmekkel. Ameddig van rá mód, teljes gőzzel megyünk előre, de számítanunk kell arra is, hogy bármikor behúzhatják a féket – fogalmazott Micsik Zoltán, a pápai Petőfi Mozi vezetője.

Polgár Bettina

Micsik Zoltán rámutatott, a járvány miatti leállást követően május 20-án nyitott újra mozi, majd utána egy rövid holtszezon következett. Július elejétől, amikor aztán nem kellett már védettségi igazolvány a belépéshez, jelentősen megugrott a látogatottság.

– Igaz, nem úgy folytattuk, mintha mi sem történt volna, de a korlátozás eltörlése érezhetően nagy hatással volt a mozilátogatókra. Tehát július elejétől, mondhatni, új időszámítás kezdődött – tekintett vissza a mozivezető.

Mint mondta, amennyire lehetett, igyekeztek felkészülni a rohamra. – Eleinte okozott némi fennakadást, hogy egyik napról a másikra jelentősen megugrott a látogatottság. Sejtettük ugyan, hogy sokan lesznek, de azt nem, hogy mennyire. Emellett az előzőekből tanulva nem halmoztunk fel túlzottan nagy árukészletet a büfétermékekből, mert ha esetleg ismét bezárás vagy korlátozás következett volna, akkor újra hatalmas mennyiségű áru maradt volna rajtunk. Amikor eltörölték a korlátozásokat, utol kellett érni magunkat. Országszerte megnövekedett számú megrendelést adtak le a mozik, ezt pedig a beszállítók nem bírták. Ez az egész nyarat végigkísérte, ha valamiből sikerült szerezni, közben valami más éppen elfogyott. Igyekeztünk olyan megoldást találni, ami a nézőknek is megfelelő – magyarázta Micsik Zoltán.

Kiemelte, filmekből azonban bőséges volt a kínálat: a korábban elkészített, „dobozban várakozó” alkotásokat hirtelen minden forgalmazó be akarta mutatni. – Akkora filmdömping alakult ki, hogy egytermes mozi lévén volt olyan film, amit szerettünk volna tovább vetíteni, de egyszerűen nem volt rá lehetőségünk, mert már jöttek az újak – tette hozzá a mozivezető.

Micsik Zoltán kiemelte, igyekeznek minél több filmet bemutatni
Fotó: Polgár Bettina/Napló

Kifejtette, a nyár tele volt igényes, régóta várt mesékkel. A Nyúl Péter 2. tavalyi bemutatója idén nyárra csúszott, ez nagy sláger volt, akárcsak a Szilaj, valamint a Croodék folytatása. A Space Jam szintén népszerű volt.

– A felnőtteknek szólók közül az új Halálos iramban filmet már nem kellett bemutatni senkinek. A Fekete Özvegyet és a Dzsungeltúrát is sokan szerették, utóbbi főként a családok körében volt népszerű. A nyár után szeptemberben kicsit pihentünk, októbertől pedig úgy néz ki, hogy év végéig bőven el vagyunk látva filmekkel. A Venom 2. után érkezett a Dűne, jön a King’s Man: A kezdetek, és sokan várják a Mátrix új részét is.

Nyilván a járványügyi adatok tükrében lehet majd erről később beszámolni. Igyekszünk minél több filmet bemutatni, most nagyjából a két évvel ezelőtti azonos időszakhoz képest nyolcvan százalékon működünk, úgy tudom, ez kicsivel jobb, mint az országos átlag – mutatott rá Micsik Zoltán

A mozivezető elmondta, a járvány miatt elmaradt egy nagy átalakítás, amit már régóta terveztek. Ezt szeretnék most – elsősorban a nézőtérre koncentrálva – újra elindítani, alkalmazkodva az új helyzethez. Emellett a továbbiakban terveznek a Kult-Szerda nevű programhoz hasonló tematikus vetítéseket is.

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget