Szemétbe szánt evőeszközökből kétméteres szárnyfesztávolságú cseszneki sas

Kanalakból, késekből és villákból építette fel második legnagyobb fémszobrát a cseszneki alkotó, Rónaszéki Zoltán. A sast meg akarta tartani, de most mégis azt gondolja, jó lenne, ha olyan helyre kerülne, ahova illik és ahol sokan láthatják. A környezetóvást jelképezi, hulladékból áll.

Rimányi Zita

Fotó: Rimányi Zita/Napló

Rónaszéki Zoltán eddigi legnagyobb alkotása, a mammut a cseszneki vár közelében látható. A nemrég befejezett sast ugyancsak szemétbe szánt fémekből állította össze, kilencvenkilenc százalékban evőeszközökből. Több száz darabból. A karmait betonvasból formázta meg. A szárnyak fesztávolsága két méter, de egyelőre gazdája műhelyében nyújtózik a madár. Méltóságteljesen, fényesen. Ugyanis felületét homokszóróval, majd rozsdagátlóval kezelte, utána lakkozta le a fémszobrász. Nem megrendelésre készült, pedig sok ilyen munkája akad a karosszérialakatosból lett alkotónak.

– Egy évig dolgoztam a fémsason, a többi feladatom mellett, kikapcsolódásképp, amikor jutott rá időm. Nem kellett mások kéréseihez és határidőhöz alkalmazkodnom, ezúttal szabadon szárnyalhatott a fantáziám, nem szabtak neki határt elvárások. Talán ezért is sikerült a repülés képességének könnyedségét is megjelenítenem, annak ellenére, hogy fémeket használtam fel. Ezért korábban úgy gondoltam, nem is válok meg ettől a művemtől. Most mégis azt szeretném, ha olyan helyre kerülne, ahol értékelik a kézműves munkákat és fontosnak tartják bolygónk természetes élővilágának megőrzését. Útjára engedném a sast. Jó lenne, hogy olyan helyre szállhatna Csesznekről, ahol még többet tehet a nekem fontos környezetvédelemért. Egy étterembe is illene szerintem, ha olyan vendéglátóhely, amely a fenntartható, körforgásos gazdálkodás jegyében működik.

Rónaszéki Zoltán fémszobrász
Fotó: Rimányi Zita/Napló

Jó lenne, ha ezt a fémszobromat is többen megcsodálhatnák és jelképezné számukra a fajok gazdagságát, az alkotás szabadságát és a szemétből kincset elv egyre inkább erősödő aktualitását. Csesznek környékén még jórészt megmaradtak a természeti értékek, szépségek. Szerencsések vagyunk, hogy itt lakhatunk. Mi még gyakran láthatunk ragadozómadarakat is. Igaz, többnyire inkább egerészölyvet, vércsét, karvalyt, sólymot. Sast ritkábban. Szeretem ezt a madarat – mondta el Rónaszéki Zoltán, aki sok olyan fémalkatrészt, evőeszközt is kap barátaitól, amire már nincs szükségük. Bolhapiacon is szokott ilyesmit vásárolni. Már készül ugyanis a következő több méter magas alkotása. Csupa hulladékból áll az is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában