Diákok bevonásával idézték meg a 20. század egyik legjelentősebb magyar költőjét

Életével, verseivel, diákok bevonásával idézték meg a 20. század egyik legjelentősebb magyar költőjét, Pilinszky Jánost a Jókai Kör irodalmi estjén.

Laskovics Márió

Fotó: Laskovics Márió/Napló

A Jókai Kör Egyesület a száz éve született és negyven éve elhunyt Pilinszky János költőre emlékezett kedden a Jókai Mór Városi Könyvtárban. Az irodalmi esten a Baumgarten-, József Attila- és Kossuth-díjas költő életét, pályáját Szabóné Juhász Klára alelnök ismertette, valamint a Türr gimnázium tanulói és felkészítő magyartanáruk, Hodásziné Pingitzer Andrea elnökségi tag versekkel, felolvasással működtek közre.

– A 20. század egyik legjelentősebb magyar költője volt. A Nyugat irodalmi folyóirat negyedik, úgynevezett újholdas nemzedékének tagja Nemes Nagy Ágnessel, Örkény Istvánnal és Mándy Ivánnal együtt, ők ugyanis a Nyugat, majd szellemi utódja, a Magyar Csillag megszűnése után az Újhold körül csoportosultak. Pilinszky e lapnak 1946–1948 között társszerkesztője is volt. Mindemellett munkatársa volt a Vigilia, az Élet, az Ezüstkor és az Új Ember lapnak is. Életművében a 20. század kegyetlen világát elemzi, leképezvén az ember magárahagyottságát, a koncentrációs táborok univerzumát, a létezés szenvedése elől való menekvés hiábavalóságát, az élet stációit átható félelmet és rémületet. Költészetén megfigyelhető az 1940-es évek alatti lágertapasztalatai, a keresztény egzisztencializmus, a tárgyias líra és katolikus hitének hatása, melyek ellenére nem tartozik a hagyományos értelemben vett, szakrális témákat feldolgozó „papi írók” katolikus irodalmába, mivel elutasította a vallásos és a profán irodalmat elválasztó falat („Én költő vagyok és katolikus”). Lírája mellett az epika és a dráma műnemében is alkotott – tudtuk meg.

Fotó: Laskovics Márió/Napló

Szabóné Juhász Klára felidézte, ősszel Csoóri Sándorról emlékeztek meg a Rákóczi Szövetség helyi tagozatával és a református gimnáziummal közösen. Az elmúlt két évben a járványhelyzet nagyban beleszólt a kör megszokott működésébe, de bizakodnak a jövőben és a fontos irodalmi évfordulókat továbbra is szeretnék megünnepelni.

– Arra próbáltunk idén is figyelmet fordítani, ha nem is az egész tagsággal, hanem csak szűk körben, hogy a névadónkról megemlékezzünk, és Révkomárommal is tartottuk a kapcsolatot. Nem tudjuk, megtartható lesz-e az adventi összejövetelünk. Reméljük, hogy év elején megtarthatjuk a közgyűlést. Továbbra is részt veszünk a városi rendezvényeken, koszorúzásokon – fűzte hozzá az alelnök.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában