Jótékonysági nap

2021.11.28. 13:01

Sokszínű adventi kiállítással készültek a márkói foltvarrók

A MárkóFolt Varrókör Egyesület jótékonysági napot és játszóházat szervezett november 27-én, szombaton.

Molnár Sándor

A programok között szerepelt az egyesület látványos adventi kiállítása, emellett „Rögtön-tombolát” is szerveztek a Szent Márk Karitász csoport javára, a játszóházban pedig karácsonyi díszeket és apró ajándékokat „varázsoltak” a gyerekek. SAM

Az Orsetti Péter Kulturális Központ nagyterme rendhagyó dekorációt kapott az elmúlt hétvégére. A falakat, korlátokat és paravánokat látványos textil alkotások borították be. A kiállított művek többsége a vírushelyzet örömteli hozadéka, hiszen zömmel a karanténidőszakban készültek. A MárkóFolt Varrókör Egyesület 18 felnőtt és 10 gyermek tagja által készített párnák, takarók, terítők, táskák és egyéb szépen megvart tárgyakból összeállított, szó szerint is sokszínű kiállítás a helyi hölgyek kézügyességét dicséri.  

A jótékonyság jegyében szervezett rendezvényt Hartmann Antal nyitotta meg. A polgármester köszöntőjében megjegyezte, hogy a foltvarrást a szükség, a szegénység hozta létre annak idején, amelynek során az asszonyok praktikus darabokat készítettek elnyűtt, de foltokban még használható anyagokból. Kitalálták a mintákat, elrendezéseket, és ezek, mint a népdalok és a népmesék elkezdték vándorútjukat a varró asszonyok között. A közösségekben ezzel a kézimunkázással is mulatták idejüket ugyan úgy, mint Márkón. 

– A MárkóFolt Varrókör Egyesület tagjai folyamatosan gyarapítják tudásukat, tanulnak egymástól és részt vesznek szakmai rendezvényeken. Többen ma már igazi remekeket készítenek a foltvarró technikákkal. Ezeket a remekeket csodálhatjuk meg a kiállításon – fogalmazott a polgármester.

Az adventi tárlaton láthatták többek között azt a „Szeretet takarót”, amely a falunapi árverésen kelt el, és a befolyt összeget a készülő Szent Márk házban létesítendő Tájház megvalósításához ajánlották fel. Bemutatták a fiatal Pölös Petra a „Pillanat szülte” című alkotását is, amellyel az Országos Foltvarró Fesztiválon a „Legjobb Elsőpályázó díjat” nyerte el. Illetve a varrókör gyerek csoportja által készített, a helyi óvodának felajánlott takarót is kiállították. 

Migray Emődné, Madarászné dr. Ifjú Bernadett a MárkóFolt Varrókör Egyesület elnöke és Hartmann Antal az adventi kiállításon

A családias rendezvényen Migray Emődné, Gabi néni köszöntötte a varrókör ifjú, mindössze 10. születésnapját ünneplő négy tagját. Fő eseményként meghirdették a „Rögtön tombolát”. A foltvarrók száz, szépen elkészített tombolatárgyat ajánlottak fel erre az alkalomra. A 400 forintért megvásárolt tombola jegyek közül minden hatodik nyert, a bevételt a településen élő rászorulók megsegítésére ajánlották fel, a Szent Márk Karitász Csoporton keresztül. 

A foltvarrós játszóházban pedig karácsonyi díszeket és apró ajándékokat „varázsoltak”, gyöngyöt fűztek, rajzoltak, vagy papírból üdvözlőlapokat készíthettek a márkói gyerekek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában