Drámafoglalkozás fiataloknak

2021.11.27. 12:00

Új színitanoda kezdte meg működését a megyeszékhelyen

A kisiskolásoktól az egyetemistákig valamennyi korosztályt megszólító színitanoda kezdte meg működését az Európa Kulturális Fővárosa 2023 program támogatásával a közelmúltban a megyeszékhelyen.

Marton Attila

Jelenet a Nincsenapám, seanyám című előadásból

Forrás: Pannon Unifest

A Pannon Színitanoda (Paszta) négy korcsoportban működtet színjátszó csoportokat, a programban hatvan fiatallal dolgoznak együtt Komáromi Sándor, a Pannon Egyetem mesteroktatója, mentálhigiénés szakember vezetésével. 
 

– Az Európa Kulturális Fővárosa program színházi koncepciójában az edukáció kiemelt cél volt. Mivel a térségben eddig nem működött fiataloknak szóló drámaképzés, ezért támogattuk a Pannon Színitanoda megalapítását – mondta el érdeklődésünkre Varga Richárd, a Veszprém–Balaton 2023 Zrt. kulturális projektmenedzsere. Hozzátette, a kezdeményezés egyik fő célja, hogy megszerettessék a fiatal generációkkal a színházművészetet. Az egyetem biztosítja a helyszínt, míg a program finanszírozását – például a fény- és hangtechnikát, továbbá a drámafoglalkozásokhoz szükséges eszközök beszerzését – teljes egészében az EKF2023 projekt fedezi. 
 

A kezdeményezéshez kapcsolódó terv, hogy 2023 után önfenntartóan működjön a színitanoda, ehhez várhatóan 100 fölötti tanulólétszámot kell elérniük. Varga Richárd hozzátette, a színitanodában létrejövő előadásokat a kulturális évadban több helyszínen is bemutatnák a térségben. 
 

Komáromi Sándor kérdésünkre elmondta, a színitanodának – ahova folyamatosan várják a jelentkezőket – egy középiskolásokból, egy felső tagozatos diákokból és egy alsós tanulókból álló csoportja működik, és hetente egy-egy foglalkozást tart minden korosztályban. Hozzátette, az idei évben még nem előadásokat hoznak létre, hanem workshopokat, drámafoglalkozásokat tartanak. – Szeretnénk, hogy jól kommunikáló, empatikus, a színházi nyelvet és a saját határaikat ismerő fiatalokká váljanak a résztvevők, akik társadalmilag és kulturálisan is aktívak – fogalmazott Komáromi Sándor. 
 

A színitanoda résztvevői lehetőséget kapnak arra is, hogy színházi szakemberekkel találkozzanak és így betekintsenek a színházi munkába. Az egyetemi csoportnál nagy hangsúlyt kapott a színházcsinálás: a résztvevők az utóbbi hónapokban elkészítették az első produkciójukat, amelyet a mostani tanév végétől tantermekben mutatnak be. A Szabó Borbála Nincsenapám, seanyám című regényéből készült előadást Őri Dóri harmadéves hallgató rendezte. A következő hónapokban készül egy feldolgozó foglalkozás is az előadáshoz. A darabbal és az azt feldolgozó beszélgetéssel a tervek szerint a térség számos iskolájába ellátogatnak. Az idei előadás után jövőre az Antigonét tervezik bemutatni, az azt követő évben pedig egy tűzzsonglőreszközökkel tervezett szabadtéri előadást hoznak létre. 
 

A résztvevők – főként az egyetem drámatanár szakos hallgatói – a színházi előadások mellett színháznevelési foglalkozásokat is létrehoznak majd. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában