Rajzverseny

2021.12.17. 07:00

Értékes díjakat kaptak a legjobbak

A Legyen mindenkinek szép karácsonya! elnevezésű rajzpályázatra közel 2400 gyermek jelentkezett. Az ünnepélyes díjkiosztót a napokban rendezték meg a Petőfi Színházban.

Juhász-Léhi István

A rajzpályázat díjazottjai Ovádi Péterrel a Petőfi Színházban Fotó: Napló

A rajzpályázat ötlete 2017- ben született meg Ovádi Péter országgyűlési képviselő és a Lélektér Alapítvány együttműködésében azért, hogy a magány szomorúságát eloszlassák, az egyedül élő szépkorúak életébe egy kis fényt vigyenek. A kész rajzok ugyanis a gyerekektől az idősekhez kerülnek. 


A rajzpályázatot négy korcsoportban hirdették meg, és a kiírásra nagyon sokan jelentkeztek: 25 intézményből 2360 alkotás érkezett; a rajzokat szakavatott zsűri bírálta el. A legjobbak könyvutalványt, társasjátékot, tabletet, Bluetooth hangfalat és fülhallgatót érdemeltek ki. A díjkiosztón a részt vevő iskolákat is díjazták, amelyek egy-egy 50 ezer forint értékű csomaggal gazdagodtak. A legtöbb pályázatot a veszprémi Hriszto Botev Általános Iskolából küldték be – 299 rajzot –, ugyanakkor a vidéki tanintézmények közül az úrkúti Hauser Lajos Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola vitte a pálmát 181 alkotással. 


A díjazottak, 1–2. osztály: 1. Virág Anabella (Kossuth Lajos Általános Iskola), 2. Molnár Szofi (Rózsa Úti Általános Iskola), 3. Laczó Dorián (Szentgáli Lőrincze Lajos Általános Iskola). 


3–4. osztály: 1. Ungváry Botond Márk (Kossuth Lajos Általános Iskola), 2. Lázár Rebeka (Hriszto Botev Általános Iskola), 3. Grell Nikolett (Csetényi Vámbéry Ármin Általános Iskola). 


5–6. osztály: 1. Cserni Fanni (Báthory István Sportiskolai Általános Iskola), 2. Nyerges Lujza (Nemesvámos Petőfi Sándor Általános Iskola), 3. Nagy Lili (Dózsa György Általános Iskola). 


7–8. osztály: 1. Foki Martin (Tasner Antal Általános Iskola Öskü), 2. Soós Teodóra (Bá- thory István Sportiskolai Általános Iskola), 3. Nagy Noé (Dózsa György Általános Iskola). 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában