Ünneplés évkönyvvel

2021.12.21. 19:00

Tanulmányok és visszaemlékezések a Comitatusban

Önálló kötettel is ünnepelte megalapítása harmincadik évfordulóját a Comitatus önkormányzati szemle szakmai műhelye.

Marton Attila

Zongor Gábor, Agg Zoltán, Porga Gyula és Balázs István a rendezvényen. A választók bíznak a helyi önkormányzatokban

Fotó: Pesthy Márton/Napló

A folyóirat első száma 1991-ben jelent meg, és az évforduló alkalmából az önkormányzati rendszer elmúlt három évtizedéről is írásokat vártak a felkért szerzőktől, mondta Zongor Gábor, a Comitatus szerkesztőbizottságának elnö­ke. Hozzátette, 29 szerző írása és egy Navracsics Tiborral – aki korábban a folyóirat egyik rovatszerkesztője volt – készült interjú található a kötetben. Zongor Gábor kitért rá, a kötet első felében visszaemlékezések szerepelnek, a második részében tanulmányok vannak, amelyek társadalomtudományi kérdéseket, például a Balaton ügyét járják körbe. Szerepel tanulmány a megyei önkormányzás változásáról, továbbá egy, a foglalkoztatáspolitika változásának térségi hatásait elemző írás is helyet kapott a kiadványban. 

Porga Gyula polgármester (Fidesz–KDNP) felidézte, az 1990-es évek közepén találkozott először a kiadvánnyal, és megragadta a lap mottója, ami így szólt: az elénk gördülő kövekből erőfeszítéssel lépcsőt építhetünk. Hozzátette, a mögöttünk hagyott három évtizedben számos nehézséggel szembesültek az önkormányzatok, de ezeket többnyire sikerült a maguk javára fordítani, és így fejlődniük a településeknek. Leszögezte, ennek egyik eredménye, hogy a választók bíznak a helyi önkormányzatokban. 

A Comitatus 30 év/könyv című kötetet Agg Zoltán egyetemi docens, a Comitatus szerkesztőbizottságának tagja mutatta be a rendezvényen. Kiemelte, a kötetben több műfaj is megjelenik, a tudományos írások mellett az önkormányzatokban dolgozó szerzők anyagai, valamint filozófiai írás és publicisztika is. 

Balázs István, a Demokratikus Helyi Közigazgatás Fej­lesztéséért Alapítvány ku­ratóriumának alelnöke az önkormányzatok jövőképéről be­szélt. Elmondta, az Európa 2030 című dokumentumban a kontinens több önkormányzati vezetőjét kérdezték arról, hogyan látják ezt a területet a jövőben. A válaszadók többsége egyetértett abban, hogy az önkormányzati rendszer szerepe megnő, az új feladatmegosztásban a nemzeti kormányok a jogalkotással foglalkoznak, régiós szinten döntenek a gazdaságfejlesztési kérdésekről, míg a közigazgatás nem hierarchikusan szerveződik, hanem együttműködés lesz a szereplők között. 

A kötetet a Comitatus Társadalomkutató Egyesület adta ki, a megjelenést támogatta a veszprémi önkormányzat és a Demokratikus Helyi Köz­igazgatás Fejlesztéséért Alapítvány is. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában