Színház

2022.01.13. 07:00

Izgalmakkal teli lesz a 2022-es év a Pannon Várszínháznál

A 2021-es évet a koronavírus-járvány továbbra is meghatározta. Ennek árnyékában azonban a Pannon Várszínház már elkezdte visszaszerezni „régi” pompáját, a 2022-es évre pedig teljes erővel készül a társulat. Az idei tervekről Vándorfi Lászlót kérdeztük, a színház igazgatóját.

Horváth Virág

Forrás: Pesthy Márton/Napló

Forras: Pesthy Márton/Napló

- A 2021-es évet nem lehet elfelejteni, a zárások miatt sem próbálni sem játszani nem tudtunk egy ideig. Márciusban nem kis gondolkodás után elmertünk kezdeni próbálni, bár a viszonylag kicsi próbatermünkben ez nagy kihívást jelentett. Kockázatos volt, hiszen a Hotel Mentholt 20 színésszel, táncossal, egy koreográfussal, és persze a rendezővel együtt próbáltuk, három perc után már nem kaptunk levegőt a maszkokban – mesélte Vándorfi László.

 

A tavalyi nyáron korlátozások nélkül játszhatott a társulat, 40-50 közötti előadást mutattak be országszerte. A színház igazgatója kiemelte, noha a lezárások megszűntek, az emberek továbbra is óvatosan mozdultak ki otthonról, és nehezen ültek vissza a színházak zárt tereibe. A 2021-es évben több kiemelkedő előadást is bemutatott a színház, mint például az újragondolt Liliomfi című darabot, melyet Szelle Dávid, a Pannon Várszínház színésze rendezett, valamint a Forte Társulat vendégelőadásaként mutatták be A nagy füzet című darabot, amely fajsúlyos témájával, és hosszával is próbára tette a nézőket. 2021-ben A Tánc fesztiválját is rendhagyó időpontban, nyár végén, ősz elején rendezték meg a járvány miatt. – Nagyon-nagyon izgultunk Horváth Csabával az új művészeti vezetővel a fesztivál előtt. A nyitányon, emlékszem a pillanatra, hogy a két harcedzett színházi ember úgy állt ott a büfében, mint a pályakezdők, akik először lépnek színpadra életükben. Úgy érzem, egy nagyon erős fesztivál jött létre, ami megmutatta egyrészt, hogy hol tart az európai mozgásművészet, valamint Csaba javaslatára olyan irányba indulhattunk el, amely inkább a történetmesélésre, a dramatikus előadásokra tette a hangsúlyt – mesélte Vándorfi László. 

 

Világsikert is köszönhetett a színház, hiszen Josef Nadj, vajdasági magyar származású táncművész, koreográfus Franciaországban készült OMMA című darabját Magyarországon először Veszprémben mutatták be, ami óriási sikert aratott nemcsak nálunk, de egész Európában. Művészileg és talán emberileg is óriási projekttel zárta a 2021-es évet a Pannon Várszínház, ugyanis a csak nevében ismerős DEkaMerON című darabot állították színpadra november 26-án.  – Az egész évre elmondható, hogy a társulat tagjai nagyon szépen helyt álltak a covidos időszakban. A DEkaMerON - ami a koronavírus-járványt, és a covid megéléseket is feldolgozza- próbafolyamata közben 10 színészből 6 elkapta a vírust, így nagyon nehéz volt próbálni, de mindenki talpra állt, és a kitartásuknak hála időben színpadra tudott kerülni az előadás. A covid-időszakban a társulat között még nagyobb összefogás alakult ki, nagyobb lett a szolidaritás, az empátia, a tolerancia. A színházban a saját személyiségünk is munkaeszköz, az idegrendszerünk is munkaeszköz, tehát a toleranciának fokozott szerepe van. Konstruktív, szeretetteljes közösségre volt szükség, ennek köszönhettük, hogy be tudtuk fejezni a naptári évet – fűzte hozzá az igazgató. 

 

2022-ben ugyan újabb hullámot ígérnek, ám a Pannon Várszínház bizalommal, és nagy tervekkel vág neki az új évnek. – Az új naptári évben még két bemutatónk van. A főnök, meg én, meg a főnök darabunk készen van, korábban is készen volt, de a zárás miatt csak online tudtuk bemutatni. Most februárban viszont már élőben is színpadra állítjuk. Az évadunk utolsó bemutatója a Csókos asszony című operett lesz. Ez nem egy megszokott operett lesz áriákkal és nagy kórusokkal, hanem dalcsokorként slágerek után slágerek fognak felhangozni a színpadon. Nagyon jó a librettója is, nagyon szórakoztató előadás lesz. Ahogyan az évadban már megszokhattuk a Csókos asszony is egy kicsit a színházról is szól, hiszen színészek és zenészek a főszereplői – emelte ki Vándorfi László.

 

Veszprém legrégebbi fesztiválját, A Tánc fesztiválját idén már a megszokott időben rendezik meg május 23. és 29. között. Idén, a huszonnegyedik Tánc fesztiválján három zseniális külföldi társulatot láthatunk fellépni, köztük Josef Nadj (Nagy József, vajdasági magyar származású, Franciaországban élő) táncművészt is. Josef Nadj előadása rendhagyó teremben lesz megtekinthető, a Művészetek Háza Moholy-Nagy termében mutatjuk be. Ebben a környezetben fog felállni egy „színház doboz”, ahová összesen körülbelül húsz néző fér be, Nagy József pedig több napon keresztül, napi háromszor fogja eljátszani ezt a produkciót, ami nem kis fizikai teljesítmény. Ehhez az előadáshoz csatlakozik ugyanezen a helyszínen egy fotókiállítás is, ahol Nagy József alkotásait tekinthetik majd meg az érdeklődők. 

Forrás: Pesthy Márton/Napló

A Pannon Várszínház 2022-es évének nyári időszaka már az év elején betelt, nincs olyan nap június elejétől kezdve, hogy ne játszanának az ország valamelyik pontján. – Augusztus 21-ig minden napra van meghívásunk. Emiatt több helyszínt is vissza kellett utasítanunk, ugyanis már sehogysem tudtuk beilleszteni a rendezvénynaptárunkba. Vannak új kezdeményezéseink is, Veszprém belvárosában ebben az évben létrejön az „udvar-színház”. Ez két udvart is érint, két különböző hangulatú a kis kamaraudvart vonunk be. Az egyik a Rákóczi utca 5. szám alatti udvar a „Pannonia dell'arte” nevet fogja viselni, a másik, volt Napló épületének, a Szabadság tér 1-es szám alatti épület belső udvara pedig „Forte Piano” névre hallgató művészeti színház-udvar lesz – mesélte Vándorfi László.

 

Mindkét udvar sajátossága, hogy nincs benne díszlet, Veszprém egyébként is csodálatos építészeti környezete fogja adni a hátteret. A Napló udvar inkább természetközelibb, míg a másik udvar egy barokkos, klasszicista környezet. Ezeken az udvarokon a színdarabok mellett koncertek is megjelennek majd a délutáni órákban, ezzel is az esti programokra hangolva a közönséget.


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában