Zene

2022.01.28. 09:00

Szépen szóltak a harangok Gyulafirátóton

Zenés-verses műsort tartottak a településrészen a magyar kultúra napja alkalmából.

Marton Attila

A Szilágyi Harangegyüttes Albertné Balogh Márta (jobbról a negyedik) vezetésével lépett fel Rátóton Fotó: Penovác Károly/Napló

– A járvány miatt az utóbbi időszakban kevés közösségi rendezvényt tudtunk megszervezni, ezért is tartottuk fontosnak, hogy a magyar kultúra napját interaktív módon ünnepelhessük meg – mondta Némethné Gunther Teréz, a Gyulafirátóti Művelődési Ház vezetője. A programra a Szilágyi Harangegyüttest hívták el, valamint számítottak a közönség aktivitására is. Több vers hangzott el a Gyulafirátóti Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület néhány tagjának tolmácsolásában, valamint a résztvevők közösen is énekeltek a harangegyüttes kíséretével. 

Az együttes műsorán mások mellett a Himnusz háromszólamú feldolgozása, régi magyar tánc és néhány karácsonyi dal is szerepelt. Albertné Balogh Márta, a Szilágyi Harangegyüttes vezetője a történetüket felidézve elmondta, 2007-ben alakultak meg, az első csengőt Márfi Gyula akkori veszprémi érsek felajánlásából vásárolhatták meg. A formáció tagjai speciális, Amerikában, manufakturális körülmények között gyártott, egyedileg hangolt harangokon játszanak. Az együttesben az általános iskola 3. osztályosai­tól a középiskolásokig valamennyi korosztály képviselteti magát. A harangegyüttes áprilisban részt vesz a keszthelyi Helikon ünnepségeken, amelyre szorgalmasan készülnek. 

A rendezvény teadélutánnal, kötetlen beszélgetéssel zárult. A programot az önkormányzat európai uniós pályázaton elnyert forrásából finanszírozták. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában