Miniatúrák

2022.02.15. 08:00

Kiállítás nyílt Bíró Antal alkotásaiból a fővárosban

Bíró Antal várpalotai kötődésű festőművész Miniatúrák című kiállítása nyílt meg a közelmúltban egy budapesti lakásgalériában. A festő munkásságának egy aprócska szeletét a Várpalotáról elszármazott Sárvári Zita művészeti tanácsadó mutatta be az érdeklődőknek.

Szabó Péter Dániel

Bíró Antal művészetéről Juhász Anna és Sárvári Zita beszélt a tárlat megnyitóján

Forrás: Szabó Péter Dániel

A Thury-Vár Nonprofit Kft. és a Heart&Cherry Limited Editions szervezésében megvalósult, a Nemzeti Kulturális Alap által is támogatott tárlat megnyitóján elhangzott, Bíró Antal családja 1910-ben települt át Várpalotára. Gyermekéveit, elemi iskolai és hentesinasi tanulóidejét is városunkban töltötte. – Tizenhat évesen, 1923-ban hagyta el Várpalotát, onnan indult egy hosszú, ötéves európai körútra, hogy aztán megérkezzen Franciaországba, s beiratkozzon a párizsi akadémiára. Ahonnan aztán újra szólította az élet és Észak-Afrikába kalandozott tovább, majd visszatért Franciaországba, ahol karikatúra-rajzolóként híresült el és a Montparnasse-negyed híres lakója volt – mondta el Sárvári Zita. 

Bíró 1964-ben telepedett le végleg Mentonban. Ekkor már az absztrakt gesztusfestészet egyik jeles képviselőjének számított. Festészetében később sem tért el ettől az iránytól, így a Várpalotának adományozott 184 darab alkotásának zöme ebbe a máig élő festészeti irányzatba tartozik. 

– Hantai Simon festőművész és Bíró Antal kapcsolata nagyon izgalmas. Azok a nagyon erős gesztusok, amelyeket mindkettejük munkáiban láthatunk, számomra mindig versként szólalnak meg. Ezt követően pedig, s ezt csak a legnagyobb művészek tudják, mindig valamiképpen elérkezünk a csendbe – mondta el a megnyitón Juhász Anna irodalmár, aki Bíró Antal irodalmi és képzőművészeti kötődéseiről is beszélt. Kiemelte, természetelvű műveit először reliefhatású munkák váltották fel, majd egy elvontabb formanyelv, a gesztusfestészet lett a meghatározó művészetében. Kijelentette: Bíró az európai modernista absztrakció előfutárának is tekinthető. 

Képi elemei hol térképszerűek, tájképszerűek, olykor írásjelekre emlékeztető gesztusok, máskor kozmikus robbanások, megint másutt mikroszkóppal felnagyított makrokozmoszok. A kolorista Bírót a színek alkalmazásánál azok szimbolikus jelentése is vezette: a vörös a vért, a belső életet, a sárga a fényt, a mályvaszín a derűt képviselte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában