Élettel töltik meg a régi épületeket

2022.02.08. 09:00

Négy településen újultak meg a plébániák

A Magyar falu program helyi egyházi közösségi terek fejlesztésére kiírt pályázati eredményeiről tájékozódott Navracsics Tibor kormánybiztos.

Tóth B. Zsuzsa

Navracsics Tibor és Illés Sándor a vigántpetendi gyűjteményben

Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

A körutat a kormánybiztos Vigántpetenden kezdte, ahol a római katolikus plébánia épületének tetőszerkezete újult meg, és elkészült a statikai megerősítése a 15 millió forintos támogatásnak köszönhetően. Az épületben 2016 óta Az egyházközség értékei című kiállítás működik, annak ötletgazdája és gondozója, Bús Gabriella pedagógus mutatta be a múzeumot. Illés Sándor plébános elmondta, hogy az épületben olyan élet folyik, amely összehozza a közösségeket. – Nemcsak a Művészetek völgye ideje alatt, hanem év közben szintén van itt élet. Tervezzük, hogy a jövőben is élő közösség színtere lesz a ház – mondta a plébános.

Illés Sándor plébános Isten áldását kérte az épületre, az azt felújítókra, és köszönetét fejezte ki a támogatásért és a felújítást végző szakemberek munkájáért. Navracsics Tibor reményét fejezte ki, hogy a plébánia idővel visszakapja ré- gi szerepét, hiszen, ha egy épület megújul, előbb-utóbb élet is költözik belé, a program a települések erősödéséhez vezet. 

Taliándörögdön az Ősök Háza működik a plébánia épületében. A település Vigántpetendhez hasonlóan szintén Illés Sándor szolgálati területe, a plébános azonban a monostorapáti plébánián él. – Szőke András gyűjteményeinek ad helyet a dörögdi épület, amely nem múzeum, sokkal inkább élő, aktív hely. A helyi értékek őrzése mellett itt működik a Mária Rádió körzeti stúdiója, de természetgyógyászati programoknak, különféle gyűjteményeknek és előadásoknak szintén teret ad az épület. A programban 15 millió forintot nyertünk a vízvezetékrendszer és a tető felújítására, belső festésre. Az épület külseje szponzorok segítségével újult meg – mondta Illés Sándor. 

Mohos József polgármester megköszönte a helyi felekezetek nevében a támogatást és a kivitelezők munkáját. 

Hegyesden a templom melletti régi, romos épület felújítására, abban közösségi tér kialakítására kapott 17 millió forintos támogatást a település. A korábbi iskolakápolna mostantól közösségi célokat szolgál. A település vezetői remélik, hogy a fiatalok benépesítik a csendes műhelymunkákra is alkalmas épületet. 

Navracsics Tibor úgy fogalmazott, hogy a közösségi térben a falu lakóinak kell programokat szervezniük. Reményét fejezte ki, hogy lesz alkalma a jövőben részt venni az eseményeken. Stark Sándor polgármester köszönetét fejezte ki a támogatásokért, és elmondta, hogy az épület hátsó udvarán gépek tárolására alkalmas helyet alakítanak ki. A települési géppark a közelmúltban pótkocsival és fűnyíróval gazdagodott a Magyar falu programnak köszönhetően. 

Az átadások sora Monostorapátiban a Bokréta Nagycsaládosok Egyesülete kisbusza átadásával zárult. Az ünnepségen a kormánybiztos úgy fogalmazott, hogy az állam valójában törleszt, köszönettel tartozik az egyesületnek azért, amit a nagycsaládosok tesznek a nemzetért. – Nagycsaládosnak lenni, egyesületet fenntartani és átörökíteni olyan tevékenység, amelyet az állam csak részben tud honorálni. Egy nemzet akkor marad fenn, ha olyan helyi közösségek alkotják, amelyeket a tagok fenntartanak. A gyerekeket megtanítják arra, hogy milyen közösségben él- ni, összefogni azért, hogy valamit elérjenek, hogy az életet értelmessé tegyék – mondta a kormánybiztos, és elismerését fejezte ki azért, hogy sok aktív egyesület működik a településen. Remélte, hogy a közjóhoz hozzájárul a kisbusz is. 

Simon László egyesületi elnök arról beszélt, hogy a 28 éves vidéki civil szervezet számára nagy segítség a gépjármű, eddig nem volt még ekkora értékű eszköz a birtokában. Az egyesület harminc családot, azaz közel 150 embert tömörít. 

Címkék#plébánia

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában