Olvasólámpa

2022.02.17. 15:00

Petőcz András új kötetéből hallhattak részleteket az érdeklődök

Első verseiből és megjelenés előtt álló kötetéből is felolvasott Petőcz András az Olvasólámpa napokban tartott rendezvényén.

Marton Attila

Forrás: Pesthy Márton/Napló

A Művészetek Háza – Dubniczay-palotában tartott rendezvényen Géczi János költő beszélgetett a szerzővel. A vendég pályáját ismertetve az est moderátor felidézte, Petőcz András a magyar neoavantgárd jegyében indult. Sok irodalmi műfajban alkot, a vizuális és az akusztikai költészet képviselője is, valamint videófilmeket is rendezett. Első kötete 1984-ben jelent meg. Ennek kapcsán Petőcz András felidézte, Betűpiramis című művét kis híján betiltották, mert néhány sora a kötetet gondozó kiadó szerkesztőségi vezetője szerint a lengyelországi eseményekre utaltak. (A Szolidaritás szakszervezet demokratikus törekvéseire a hatalom drasztikus erővel válaszolt, hadiállapotot vezetett be 1981-ben.) Végül néhány sort átírva megjelenhetett a kötet, az esten természetesen az eredeti verziót olvasta fel a költő.

 

 Kassák Lajoshoz való viszonya kapcsán a szerző kifejtette, az egyik legjelentősebb huszadik századi szerzőnek tartja, aki óriási hatással volt a nemzedékükre. Ugyanakkor azt is elmondta, képverseit Nagy László ihlette. A vizuális költészetről kifejtette, elsősorban a letisztult, világos és egyszerűbb, minimalista művek létrehozása érdekli. Bár pályája során lett volna lehetősége, hogy más szakmában helyezkedjen jel, csak az írás foglalkoztatta, ahogy fogalmazott, „az tart életben, hogy ezt csinálhatom”. Az esten Betűpiramis című kötetének több verse mellett egy elbeszélést, valamint egyik legújabb versét olvasta fel. Az Olvasólámpa márciusi rendezvényén Balla Zsófia költő lesz a vendég. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában