EKF 2023

2022.03.24. 19:00

Példaértékű összefogás a Lesencevidéken

A Lesencevidék öt településének vezetői írták alá együttműködési megállapodásukat a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programban való együttes részvételről csütörtökön az uzsai Kultúrházban.

Tóth B. Zsuzsa

Forrás: Pesthy Márton/Napló

Navracsics Tibor kormánybiztos az eseményen arról beszélt, hogy az EKF fő célkitűzése, hogy Veszprém mellett a térséghez kötődő települések is szerepet kapjanak. – A községek méltán büszkén értékeikre, de eddig kevesebb lehetőséget kaptak a bemutatkozásra. A térségi szemlélet önmagában nem jelenti a sikert, de itt most egy új közösség születik, a Lesence márkanév és az ahhoz kötődő települések fogtak össze, hogy együtt erősebben lépjenek színpadra, közösen készítsék el az infrastrukturális beruházásokat és szervezzenek programokat. Példamutató, amikor valaki lemond a saját érdekéről a közös boldogulás érdekében, emiatt az EKF programszervezőitől megkülönböztetett figyelmet érdemelt az összefogás. Az infrastrukturális pályázat száz millió forintos támogatásával kezdődött a munka, amely folytatódik egy 46 millió forintos támogatással. Utóbbit olyan rendezvényekre fordíthatják, amelyek reményeink szerint egymásba fonódnak – mondta a kormánybiztos és kifejezte bizalmát, hogy az együttműködés csak az első lépés a közös munkában, a további sikeres pályázatok tartósan emelkedő pályára állítják a térséget.

 

 

Táborosi László polgármester köszöntő beszédében elmondta, hogy az elmúlt időszakban sok energiát fektettek a programok szervezésébe és a hozzájuk kapcsolódó infrastruktúra kiépítésébe. - Az igazi munka azonban most indul a helyszíneken. Nagy lehetősége nyílik a falvak határai szélesítésére, hírnevet szerezni a közösségeknek, miközben az együttműködő partnereket a közös munka közelebb viszi egymáshoz.  A kiépített infrastruktúra pedig itt marad és lehetőséget ad a programok működtetésére, bővítésére. Az események egymásra épülnek és kiegészítik egymást, lelkesen várjuk azok indulását. Sőt, az itt élők és az ide látogatók már most érdeklődnek a programok iránt – mondta a polgármester. 

 

 

Dancs Zoltán térségi menedzser szerint szép feladat áll a községek előtt, amelyek vezetői aláírták a díszoklevelet a falvak felemelkedését célzó közös munkáról, a közös arculat kialakításáról, az EKF rendezvénysorozat sikeréhez hozzájárulva. Hozzátette, hogy a falvak vezetői már várják, hogy a 2023 évi programokra pályázhassanak. A programok között a településeken alkotótáborokat, művészeti fesztiválokat, kiállításokat, koncerteket, zenés esteket rendeznek, valamint művésztelep nyílik és mesekönyv bemutatót tartanak.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában