Alkotóház

2022.03.25. 11:30

Szellemi és természeti értékek találkozása Tihanyban

Illyés Gyula költő, író egyik állócsillaga a 20. század magyar irodalmának, ő volt az utolsó olyan alkotó, aki a briliáns tehetségen túl sziklaszilárd erkölcsi irányt mutatott, hangsúlyozta L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, miniszteri biztos a Tihanyi Alkotók Háza átadásán tegnap, melyen részt vett Illyés Mária, a híres személyiség lánya is.

Kovács Erika
Szellemi és természeti értékek találkozása Tihanyban

Kontrát Károly államtitkár, országgyűlési képviselő, Tósoki Imre polgármester, Kodolányi Judit, Illyés Gyula unokája és L. Simon László főigazgató, miniszteri biztos szalagátvágással adta át a Tihanyi Alkotók Házát Fotó: Penovác Károly/Napló

Az épületben a 20. század közepén a településen élt, ott alkotó művészeket mutatják be. A házban A belső emigráció évei címmel kiállítást is megnyitottak. Kontrát Károly államtitkár, országgyűlési képviselő méltatta a művészeket, akiknek Tihany egy nehéz történelmi helyzetben menedéket, gyönyörű befogadó környezetet jelentett. – Abban bízom, hogy a ház békés otthonként ma élő művészeknek is helyet biztosít – mondta Kontrát Károly. 
 

L. Simon László főigazgató Illyés Gyulát méltatva kiemelte, rajta kívül nem nagyon lehet említeni olyan magyar írót, akinek a műveiből ennyire összetetten lehetne megérteni az adott korszak magyar politikai, kulturális viszonyait. Illyés vallotta: az igazság értelmezése, bemutatása a művészek feladata, kötelessége. 

Forrás: Kovács Erika/Napló

Tósoki Imre polgármester felidézte, hogy akadályokkal teli út vezetett az átadásig. A mostani helyen magántulajdonban lévő, leromlott ház állt. A Petőfi utcában évtizedek óta üresen állt a vályogház, melyet Illyés Gyula adományozott az önkormányzatnak. Egyeztetések után megnyílt a lehetőség az épület átalakítására, amit a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program pályázatával megvalósítottak. 

– Tihany mindig is büszke volt az itt élő, nyaraló művészeire, akiket megfogott a félsziget vonzereje, a Balaton, a falu gazdag történelme, kultúrája. Amit ők adtak, beépült Tihany múltjába, kultúrájába – mondta a polgármester. 

Forrás: Kovács Erika/Napló

Kodolányi Judit, a ház és A belső emigráció évei című kiállítás szakmai kurátora, Illyés Gyula unokája kiemelte: a félsziget számára nevezetes esemény és lehetőség a ház megnyitása. – Cél, hogy széles körben bemutassuk a község múltjának egy különleges szeletét, hogy minél többen megtalálják a kapcsolatot a kultúrával, múlttal, megéljük és élővé tegyük azt – mondta. Megjegyezte, a mostani kiállítás a hely kultúrtörténetének eddig kevésbé ismert részét mutatja be. A Tihanyi-félsziget a 20. század közepén sok olyan jelentős írónak, költőnek, képzőművésznek adott otthont, akinek a neve hazánkban, de külföldön is ismerősen cseng. Az 1930-as évektől kezdve öt évtizeden át kitűnő művészek sora találta meg Tihanyban második otthonát. A kiállítás ezen alkotók műveiből ad ízelítőt. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában