Újraépítik közösségeiket

2022.04.22. 20:00

A közművelődés volt a megyei szakmai nap fókuszában

A Nemzeti Művelődési Intézet Veszprém Megyei Igazgatósága szakmai napjára a megye közművelődési szakembereit, valamint az önkormányzatok és a közösségi művelődéssel foglalkozó civil szervezetek képviselőit várták az Agóra Veszprém Kulturális Központba.

Juhász-Léhi István

Forrás: Nagy Lajos/Napló

- Ennek a napnak az a célja, hogy mindazokat az aktuális információkat megosszuk a kollégákkal, amelyek a közművelődést érintik - nyilatkozta az esemény előtt Baloghné Uracs Marianna igazgató. - A megyében ez egy nagyon jelentős szakmai hálózat, közel kétszáz szakemberrel. Minden településen van kolléga, akik közösségi színterekben vagy közművelődési intézményekben dolgoznak. 

Megtudtuk: a Nemzeti Művelődési Intézet szakmafejlesztési tevékenységet végez, programokat kínálnak, de a kollégák különböző projektekbe is bekapcsolódhatnak. 

- A Déryné program például hatalmas lehetőség, nagy öröm számunkra, hogy Kolti Helga tart előadást és műhelymunkát - fogalmazott. - Ebben a programban nagyon sok igényes és színvonalas előadást hívhatnak a települések, ingyenesen. Szeretnénk, ha minél többen tudnának róla és élnének ezzel a lehetőséggel.

Felvetettük, a pandémiás időszak nem lehetett jó hatással a Nemzeti Művelődési Intézet munkájára sem. Hogyan sikerült túlélniük?

- Nagyok a veszteségeink - válaszolta Baloghné Uracs Marianna. - Közösségépítő programok és rendezvények indultak volna el, de nem volt rá lehetőség. 

Ezért online felületeken igyekeztek és igyekeznek áthidalni, ilyen az úgynevezett Jógyakorlat oldal is, ami minden szerdán egy szakmai adással jelentkezik. A munkatársak kis videókban mutatják be a "jógyakorlatokat", melyeket a településeken rögzítenek és osztják azt meg.

- Jelenleg a kollégák újraépítik közösségeiket, amihez minden eszközt bevetnek azért, hogy az emberek visszaszokjanak és -térjenek a programokba - fogalmazott.

Kérdésre válaszolva azt is elmondta, újraépítik a szakmát, mert sokáig lejtmenetben volt a közművelődés, és csak az elmúlt években kezdett újjászületni. Akkor, amikor jogszabály tette kötelezővé azt, hogy a településeknek foglalkoztatniuk kell közművelődési szakembereket. 

- Nagy szerencsénk, hogy Veszprémben, a Pannon Egyetemen közösségszervezés alapszak indult - tette hozzá az igazgató. - Sok fiatal tanul itt, igyekszünk bevonni őket.

Végezetül elmondta, hogy a Nemzeti Művelődési Intézet is indít szakmai képzéseket, amelyek érettségire vagy diplomára épülnek. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában