Veszprém ünnepli magát

2022.04.21. 17:30

Két év szünet után újra megrendezik a Gizella-napokat

Közel ötven ingyenes program várja az érdeklődőket a Gizella-napokon május 2. és 8. között a megyeszékhelyen.

Marton Attila

Zalavári Eszter, Lehotai Judit, Tóth Andrej, Markovits Alíz és Porga Gyula Fotó: Penovác Károly/Napló

A rendezvénysorozatot idén a Veszprémi Programiroda mellett az önkormányzat és a VEB2023 EKF is támogatja, és a korábbi évekhez képest számos új programelemmel bővül a rendezvény. Porga Gyula polgármester (Fidesz–KDNP) elmondta, a járvány miatt az előző két évben elmaradt a program, ez az EKF-évadra való felkészülés miatt is sajnálatos. Hozzátette, a Gizella-napok rendezvénysorozaton idén is a város ünnepli magát, a hagyományos programelemek – Gizella-díjak átadása, történelmi felvonulás, ünnepi szentmise – mellett azonban újdonságokkal is bővül a rendezvény. Markovits Alíz, a Veszprém–Balaton 2023 Zrt. vezérigazgatója elmondta, olyan új programokkal bővül a Gizella-napok kínálata, amelyek reményei szerint maradandók lesznek. Az egyik ilyen, hogy május 7-én, szombaton a városrészekből indul zászlós felvonulás a belvárosba, emellett az EKF támogatásával örökség-turisztikai konferenciát szerveznek, könnyűzenei színpadot működtetnek, és gyermekprogramokat is szerveznek.

Zalavári Eszter, a Veszprémi Programiroda ügyvezetője elmondta, a hagyományos rendezvényeket az Óváros téren tartják, a gyermekprogramokat a színházkertben szervezik meg, míg a kirakodóvásár új helyszínen, a főposta előtti téren és a Kossuth Lajos utcán lesz, míg a képzőművészeti programoknak a Fortuna udvar ad otthont. Utóbbi helyszínen május 7-én és 8-án dizájnvásár, grafiti és 3D asztalfestés, workshop és szabadtéri festés is várja az érdeklődőket. A könnyűzenei kínálat minden eddiginél gazdagabb lesz: három helyszínen, az Óváros téren, a Hangvillánál és a Váráruház előtti téren. Az Elefánt, a Carson Coma, a KFT, a Deák Bill Blues Band és a PASO mellett veszprémi és helyi kötődésű zenekarok is színpadra lépnek, így a Vad Fruttik, a Hősök, az LGT Emlékzenekar, az M.C.S. Blues Band, a Swing-Swing együttes és az Improgress is.

Tóth Andrej, a KUNSZT tulajdonosa elmondta, a közelmúltban plakátpályázatot írtak ki, amelyre április 24-ig még várják a pályaműveket. A beérkezett munkákból május 6. és 8. között szabadtéri kiállítást rendeznek a belvárosban, valamint 7-én plakátworkshopot szerveznek a KUNSZTban. Lehotai Judit, az EKF projektmenedzsere, a GyereKert elnevezésű rendezvény szervezője elmondta, a Gizella-napok újítása idén, hogy május 7-én és 8-án, majd a hónap valamennyi további vasárnapján gazdag programokkal várják a gyermekeket, többek között koncertekkel, játszóház, kézműves foglalkozásokkal és interaktív hangszerkiállítással a színházkertben. A legkisebbek önfeledt szórakozásáról többek között a Kaláka, Szalóki Ági, az Apacuka zenekar, a Rutkai Bori banda és Kovácsovics Fruzsina gondoskodik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában