Vadak

2022.04.13. 18:00

Trófeakiállítás a malomsoki művelődési házban

Trófeákból és preparátumokból nyílt a malomsoki művelődési házban. A nem mindennapi tárlat egészen április 25-ig látogatható.

Polgár Bettina

Gasztonyi Zoltán és Fintáné Dóra Mária a kiállítás megnyitóján

Forrás: Polgár Bettina/Napló

A kiállítás megnyitóján Fintáné Dóra Mária, Malomsok polgármestere, valamit Tóth Réka közművelődési szakember köszöntötte a megjelenteket, köztük Gasztonyi Zoltán főorvost, vadászt, a tárlat ötletgazdáját és tulajdonosát.

 

Gasztonyi Zoltán a kiállítás alkalmából vadászkalandjairól tartott előadást a résztvevőnek. A tárlaton látható többek között krokodil, leopárd, fekete antilop, jávorszarvas, kafferbivaly, varacskosdisznó, gnú, siketfajd, illetve hazai szarvastrófeák.

 

Tóth Réka kiemelte, Gasztonyi Zoltán nemcsak orvos, hanem lelkes vadász is. - Nem emlékszem rá, hogy Malomsokon ilyen vagy ehhez hasonló kiállítás megvalósult volna a gyerekkorom óta. Az azt megelőző időkről nem tudok nyilatkozni, de abban egészen biztos vagyok, hogy 180 millió év óta ez az első krokodil, ami megfordul településünkön. Talán azt is mondhatjuk, hogy ez egy történelmi pillanat, hiszen az első malomsoki trófeakiállítás megnyitójának résztvevői vagyunk – fogalmazott a közművelődési szakember.

 

Megjegyezte, köszönetképpen a kiállításra ellátogató iskolások és óvodások körében rajzpályázatot hirdettek, és az elkészült alkotásokat Gasztonyi Zoltánnak ajándékozzák.

 

Forrás: Polgár Bettina/Napló

Az előadást követően Fintáné Dóra Mária megköszönte Gasztonyi Zoltánnak a lehetőséget, hogy a falu lakossága élménydús programmal gazdagodhatott.

 

A kiállítás április 25-ig látogatható: kedden 14-től 15 óráig, szerdán 17 és 18 óra között, csütörtökön 10 és 11 óra között, szombaton pedig 9-től 10-ig.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában