Kultúra

2022.04.02. 15:00

Új színekkel, programokkal bővítenék a palettát a veszprémi Művészetek Házában

A kortárs képzőművészet bemutatása mellett a társművészetek felé is nyit a veszprémi Művészetek Háza Grászli Bernadett igazgató tervei szerint, és a közösségépítésre is nagy figyelmet fordítanak a jövőben.

Marton Attila

Grászli Bernadett tapasztalatai szerint a veszprémiek nyitottak a kultúrára, a képzőművészet befogadására Fotó: Nagy Lajos/Napló

Grászli Bernadett november óta vezeti az intézményt, a korábbi igazgató, Hegyeshalmi László tavaly vonult nyugdíjba. Az új vezető a veszprémi Művészetek Házához hasonló kulturális intézményt irányított nagyjából egy évtizeden át Győrben. – A művészetek kisgyermekkoromtól kezdve érdekeltek, hosszan nézegettem a sétákon a köztéri szobrokat. A képzőművészet iránti érdeklődésem később is megmaradt, és a gimnáziumi években felerősödött, például rajzból is érettségiztem, majd tanulmányaimat az ELTE művészettörténet szakán folytattam – idézte fel a soproni születésű Grászli Bernadett. A diploma megszerzése után a doktori iskolában tanult, és tanársegédi feladatokat is ellátott például Keserü Katalin mellett. 

 


A fővárosi évek után Győrben helyezkedett el művészettörténészként, majd 2009-ben a Városi Művészeti Múzeum vezetőjévé nevezték ki. A Győrben eltöltött közel másfél évtized alatt művészettörténész–muzeológusként a szakma minden elemét megismerte, amivel Veszprémben is foglalkoznia kell: kiállítások szervezése, kísérőprogramok és nagy rendezvények életre hívása, vagy éppen nemzetközi művészeti kapcsolatok ápolása, elindítása. 
A győri intézményt néhány évvel később összevonták a megyei múzeum győri egységeivel, ezzel megháromszorozódott a létszám, a telephelyek száma a kétszeresére nőtt. Az új intézmény Grászli Bernadett ötlete és javaslata alapján az eredeti alapító, a 19. században élt Rómer Flóris bencés szerzetes nevét vette fel. Büszke arra, hogy a helyi közösségépítést támogató programot indítottak el, amelynek révén a fiatal felnőttek felé nyitottak: ennek érdekében a kortárs művészetet képviselő szervezetekkel és egyesületekkel működtek együtt, és erre törekednek most Veszprémben is. – Az egyik legfontosabb feladat, hogy megkeressük azokat a közösségeket, amelyek a művészethez, képzőművészethez kötődnek, és szívesen működnének együtt a Művészetek Házával – hangsúlyozta. A kezdeményezés részeként Győrben filmvetítéseket, koncerteket, közösségi főzéseket, dizájnworkshopot is szerveztek, és a szakma ezt több díjjal, például Az Év Múzeuma különdíjjal ismerte el. Hasonló programokat Veszprémben is terveznek, például a városhoz kötődő Veszprémi Művész Céhhel új együttműködést kötnének. 

 


Grászli Bernadett kiemelte, a veszprémi Művészetek Háza talán az országban az egyetlen intézmény, amely a 1990-es évek elején létrehozott formájában működik: a kortárs képzőművészet és irodalom egy kultúrházban kap helyet, amelyben nagyszerű galériaterek is vannak. A Művészetek Háza ezért kettős funkcióval rendelkezik: egyszerre működik kiállítóhelyként és kultúrházként. A kortárs képzőművészet és irodalom bemutatásának nagyszerű hagyománya van az intézményben, amit folytatnának, a közösségépítés terén azonban – részben az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) 2023 program bevonásával – szeretnének előrelépni. 

 


Az EKF kapcsán az igazgató felidézte, Győr annak a három városnak az egyike volt, amely az utolsó pillanatig esélyes volt a cím elnyerésére, a Grászli Bernadett vezette intézmény a projektet előkészítő EKF-klubot is működtetett. Úgy vélte, az EKF 2023 cím nagy lehetőség Veszprémnek és térségének. Az intézmény kiemelt partnere lesz a kulturális évadnak, és idén a Művészetek Háza több tere is megújul a program forrásainak köszönhetően. 
Művelődési házként elsősorban a képzőművészetet, iparművészetet és dizájnt bemutató kiállítási tevékenység a fő profiljuk, ugyanakkor a közösségépítés részeként fontosnak tartja az igazgató, hogy a Veszprémi Vizuális Műhely mellett más szerveződéseknek, művészeti csoportoknak is lehetőséget adjanak arra, hogy közösen művészeti produktumokat hozzanak létre, valamint az is a kiemelt céljaik között szerepel, hogy az ország más területein dolgo- zó alkotókkal, továbbá kül- földi művészekkel, csoportokkal erősítsék az együttműködésüket. 

 


Az igazgatónő mellett Herth Viktória igazgatóhelyettes és Dohnál Szonja galériavezető is művészettörténész, ezért nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a létrehozott kiállításokon edukációs és múzeumpedagógiai foglalkozásokat szervezzenek minden korosztálynak a legkisebbektől az idősekig. A művészettörténeti nézőpont másik következménye lesz, hogy a Dubniczay-palotában szeretnének a régebbi korok alkotásait bemutató tárlatokat rendezni. Grászli Bernadett tapasztalatai szerint a veszprémiek nyitottak a kultúrára, a képzőművészet befogadására. A munkatársak érdeklődéséhez kötődő területek is lehetőséget kapnak a bemutatkozásra: Dohnál Szonja szervezésében jelenleg is látható az iparművészetet, tex­til- és ékszerművészetet bemutató első tárlat. Céljuk, hogy páratlan években nemzetközi ékszerbiennálét indítsanak el, ebben az EKF is a segítségükre lehet. 

 


A Művészetek Háza számára nagy feladat, hogy a várban folyó érsekségi építkezések miatt csak korlátozottan tudnak nyitva tartani. Terveik szerint a Dubniczay-palota hétvégente várja majd a látogatókat különböző tematikus programokkal, például a lelki egészséggel kapcsolatos programokat és a dizájnhoz kapcsolódó rendezvényt is szerveznek, valamint meglepetéssel készülnek a Múzeumok éjszakájára is. 

 


Az intézmény a helyi alkotók kezét sem engedi el: az Irokéz Gyűjtemény négy év után visszakerült a tulajdonosához, azóta helyi művészek mutatkozhattak be a Dubniczay-palota tereiben. A naptári tavasz első napján nyílt meg a Tavaszi tárlat, amely húsvétkor nagypénteken és nagyszombaton is várja a látogatókat. 

 


A fotóművészet kapcsán szintén nagyszabású terveik vannak. A Dokumentum elnevezésű kiállítás- és kiadványsorozat hagyományára emlékezve szeretnék megrendezni jövőre a Dokumentum 7 kiállítást Jokesz Antal közreműködésével. A közelebbi tervek közé tartozik, hogy április végén nyílik meg Rorschach image című tárlatuk, amely a tengelyes tükrözés és tükörhasználat szerepét, jelentőségét járja körül. A fotográfiával kapcsolatos projekteket Grászli Bernadett fogja össze az intézményben, míg Áfrány Gábor vezetésével az egykori Várkert étteremben a média- művészetet hozzák közelebb a látogatókhoz. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában